Az áramon kívül a gépjármű meghajtásához más erőforrás nem szükséges. • A külső töltésű hibridek közül a plug-in-hibrid, amely rendelkezik áramátalakítóval, a külső töltéshez szükséges csatlakozóval és így elektromos meghajtással legalább 25 km megtételére képes. Az áramon kívül a gépjármű üzemeltetéséhez üzemanyagra is szükség van. • A növelt hatótávolságú hibrid gépkocsi, amely elektromos meghajtással legalább 50 km megtételére képes. Az áramon kívül a gépjármű üzemeltetéséhez üzemanyagra is szükség elektromos gépjárművek környezetkímélő gépkocsinak számítanak, így jogosultak a zöld rendszám használatára. A zöld rendszámmal rendelkező gépjárművek tulajdonosai számos kedvezményben részesülnek:• mentesek a regisztrációs adó alól• ingyenesen parkolhatnak az ország több területén (Érdemes tájékozódni előtte, mert egyes városokban csak a tisztán elektromos gépjárműre jár a kedvezmény! )• ingyenesen használhatják a töltőállomásokat• környezetkímélő járművek révén mentesülnek a gépjármű, a cégautóadó és a vagyonszerzési illeték megfizetése alól• ingyenesen hajthatnak be védett övezetekbe (Érdemes tájékozódni előtte, helyi rendelet alapján lehetséges.
§ (1) bekezdése szerint az év elejére visszamenőlegesen végrehajtott címrendi módosítás elszámolása az új fejezetet irányító szervnél 1. A fejezeti kezelésű előirányzat, központi kezelésű előirányzat könyvviteli számlái nyitó adatainak átvétele: e fejezet D) cím 1-26. pontjában szereplő tételek fordítottjaként 2. A fejezeti kezelésű előirányzat, központi kezelésű előirányzat nyilvántartási számlái nyitó adatainak átvétele: e fejezet D) cím 27. pontjában szereplő tételek fordítottjaként 3. A fejezeti kezelésű előirányzat, központi kezelésű előirányzat nyilvántartási és könyvviteli számlái forgalmi adatainak átvétele: e fejezet D) cím 28-32. pontjában szereplő tételek fordítottjaként. F) * Központi kezelésű előirányzat, fejezeti kezelésű előirányzat esetén az Áht. § (1) bekezdése szerint az év végére (következő évre) végrehajtott címrendi módosítás elszámolása a korábbi fejezetet irányító szervnél A fordulónapra az A) címben foglalt feladatokat kell elvégezni G) * Központi kezelésű előirányzat, fejezeti kezelésű előirányzat esetén az Áht.
A befektetett pénzügyi eszközök megszűnőnél elszámolt értékvesztésének nyilvántartásba vétele a pénzügyi számvitel szerint T491 - K168/178 8. A nemzeti vagyonba tartozó forgóeszközök megszűnőnél kimutatott bekerülési értékének állományba vétele a pénzügyi számvitel szerint T21-24 - K491 9. A nemzeti vagyonba tartozó forgóeszközök megszűnőnél elszámolt értékvesztésének állományba vétele a pénzügyi számvitel szerint T491 - K218-248 10. A nemzeti vagyon induláskori értéke megszűnőnél kimutatott könyv szerinti értékének nyilvántartásba vétele a pénzügyi számvitel szerint T491 - K411 11 A nemzeti vagyon változása megszűnőnél kimutatott könyv szerinti értékének nyilvántartásba vétele a pénzügyi számvitel szerint T412/491 - K412/491 12. * Az egyéb eszközök induláskori értéke és változásai megszűnőnél kimutatott könyv szerinti értékének nyilvántartásba vétele a pénzügyi számvitel szerint T491T413 - K413K491 13. * A mérleg szerinti eredmény és a felhalmozott eredmény megszűnőnél kimutatott könyv szerinti értékének nyilvántartásba vétele az egyéb eszközök induláskori értéke és változásaként a pénzügyi számvitel szerint T491/413 - K413/491 13a.
Terv szerinti értékcsökkenés, terven felüli értékcsökkenés kivezetése T118-158 - K36582/36584 a pénzügyi számvitel szerint T119-149 3. Értékhelyesbítés kivezetése a pénzügyi számvitel szerint T415 - K116-146 4. A gazdasági társaságba bevitt vagyon nyilvántartás szerinti (könyv szerinti) értékének és a létesítő okiratban meghatározott értékének a különbözete a) Nyereségjellegű különbözet esetén T36582/36584 - K9244 b) Veszteségjellegű különbözet esetén T8435 - K36582/36584 5. Cégbírósági bejegyzés T161-163 - K36582/36584 F) Térítés nélküli átadás elszámolása 1. * Az eszköz kivezetésének elszámolása a pénzügyi számvitel szerint a) Bruttó érték kivezetése T8434 - K11/121-151 b) Terv szerinti értékcsökkenés, terven felüli értékcsökkenés kivezetése T118-158 T119-149 - K8434 c) Értékhelyesbítés kivezetése T415 - K116-146 2. * Általános forgalmi adó elszámolása a pénzügyi számvitel szerint, ha az átadó nem hárítja át az átvevőre T8435 - K36422 3. * Általános forgalmi adó elszámolása a költségvetési számvitel szerint, ha az átadó áthárítja az átvevőre a) Követelésként T094062 - K004 b) Teljesítésként T005 - K094063 4.
* Munkavállalónak utólagos elszámolásra kiadott előleg elszámolása a pénzügyi számvitel szerint T36515 - K32/33 2. * Az előleggel való elszámolás a pénzügyi számvitel szerint T32/33 - K36515 3. * Az elszámoláskor benyújtott szállítói számla a költségvetési számvitel szerint a) Nettó összeg kötelezettségvállalásként, más fizetési kötelezettségként T0022 - K051232 b) Általános forgalmi adó kötelezettségvállalásként, más fizetési kötelezettségként T0022 - K053512 c) Kifizetőt terhelő közterhek kötelezettségvállalásként, más fizetési kötelezettségként T0022 - K0522 d) Nettó összeg teljesítésként T051233 - K003 e) Általános forgalmi adó teljesítésként T053513 - K003 4. * Az elszámoláskor benyújtott szállítói számla alapján a pénzügyi számvitel szerint a) Nettó összeg kötelezettségként T54/211T6/7 - K4211K591 b) Levonható általános forgalmi adó kötelezettségként T36412 - K4213 c) Le nem vonható általános forgalmi adó kötelezettségként T36414 - K4213 e) Kifizetőt terhelő közterhek kötelezettségként T55T6/7 - K4212K591 f) Nettó összeg teljesítésként T4211 - K32/33 g) Általános forgalmi adó teljesítésként T4213 - K32/33 5.
Hitel, kölcsön visszafizetése (visszavásárlás valódi penziós ügyletnél) a költségvetési számvitel szerint a) * Visszafizetés (visszavásárlás valódi penziós ügyletnél) a tőkeösszegig (eredeti eladási árig) T05911/05924/ 05925(3) - K003 b) Visszafizetéskor (visszavásárláskor valódi penziós ügyletnél) fizetett kamat (eladási és visszavásárlási ár különbsége valódi penziós ügyletnél) T053533 - K003 7. Hitel, kölcsön visszafizetése (visszavásárlás valódi penziós ügyletnél) a pénzügyi számvitel szerint a) Visszafizetés (visszavásárlás valódi penziós ügyletnél) a tőkeösszegig (eredeti eladási árig valódi penziós ügyletnél) T4219 - K32/33 b) Visszafizetéskor (visszavásárláskor valódi penziós ügyletnél) fizetett kamat (eladási és visszavásárlási ár különbsége valódi penziós ügyletnél) T4213 - K32/33 E) Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok kibocsátása, törlesztése, beváltása elszámolása 1. * Kötelezettségvállalás a költségvetési számvitel szerint a) * Visszafizetendő névérték T0021 - K059123/ 059124/ 059125/ 059126/ 05923(2) b) Fizetendő kamat T0021 - K053532 2.
Pénzügyi teljesítéskor keletkezett árfolyam különbözet a költségvetési és a pénzügyi számvitel szerint: a II. könyvviteli számlát kell használni B) Szolgáltatás nyújtás elszámolása 1. Számlázott eladási ár a költségvetési számvitel szerint a) Nettó érték T094022/094032/094052 - K0041 2. Számlázott eladási ár a pénzügyi számvitel szerint a) Nettó érték T3514 - K912 3. A számla kiegyenlítése a költségvetési számvitel szerint a) Nettó érték T005 - K094023/094033/094053 4. A számla kiegyenlítése a pénzügyi számvitel szerint T32/33 - K3514 C) Általános forgalmi adó elszámolás 1. * Előzetesen felszámított általános forgalmi adó a végszámla beérkezésekor a költségvetési számvitel szerint T053512/05672/05742T0022 - K0021K053512/05672/05742 2. * Előzetesen felszámított általános forgalmi adó a végszámla beérkezésekor a pénzügyi számvitel szerint a) Levonható általános forgalmi adó T36412 - K4213/4216/4217 b) Nem levonható általános forgalmi adó T36414 - K4213/4216/4217 3. Előzetesen felszámított általános forgalmi adó teljesítése a költségvetési számvitel szerint T053513/05673/05743 - K003 4.
Kevesebb, ezért a könyvelése: T 896 – K 4611. A 4/A. § (7) bekezdése alapján a hitelintézeti különadót csökkenti a pénzügyi szervezetek különadója (8326–7652 =) 674 E Ft, amit ténylegesen meg kell fizetni. Ezt a csökkentést kell-e könyvelni, mert ha igen, megváltoztatja az adózás előtti eredményt. A hitelintézeti különadót a társasági adóval együtt kell kimutatni, az nem csökkenti az adózás előtti eredményt. A társasági adó számításánál az adózás előtti eredményt csökkenti a hitelintézeti különadó üzleti évre fizetendő összege. A visszakönyvelés utáni adózás előtti eredmény: 24 831 ezer Ft, ebből levonva 7652 ezer Ft-ot, az 17 179 ezer Ft, amelynek a 10 százaléka 1718 ezer Ft. A hitelintézeti különadó és a társasági adó együttes összege mint fizetendő adó: 1718+7652 = 9370 ezer Ft, az adózott eredmény: 24 831–9370 = 15 461 ezer Ft. Helyesen számítottuk ki a fentiek szerinti három adót, és helyesen könyveltük? 5 A kiindulásnál probléma van, a számításba vett 4960 ezer Ft veszteség 30 százalékával.