Utolsó frissítés: 2022. július 19. Az orosz elnök iráni látogatásának célja a kapcsolatok elmélyítése a két regionális középhatalommal a Nyugattal való éles szembenállás közepette. Vlagyimir Putyin mindössze másodszor utazik külföldre az ukrajnai invázió február 24-i megindítása óta. Ebrahím Raíszi iráni és Recep Tayyip Erdogan török elnökkel elsősorban a térséget érintő legfőbb ügyekről fog tárgyalni, például a szíriai helyzetről és az ukrán gabonaexport újraindítását célzó ENSZ-javaslatról. Miközben Oroszországgal szemben egyre szigorodnak a nemzetközi szankciók Ukrajna megtámadása miatt, a Kremlben még inkább felértékelődni látszik az együttműködés erősítése az ugyancsak amerikai büntetőintézkedések sújtotta, esetlegesen fontos katonai és kereskedelmi partnerként számba jöhető Iránnal. Az Egyesült Államok értesülései szerint orosz tisztségviselők az utóbbi hetekben legalább két látogatást tettek az iszlám köztársaság egyik katonai bázisán, hogy megvizsgálják az iráni gyártású, fegyverek hordozására is alkalmas drónokat.
Az éttermek és a kávézók - miként a ramadán április közepi kezdete óta - csak elvitelre vagy házhoz szállításra vehetnek fel rendelést. Az iskolák teljes mértékben online oktatásra állnak vissza, minden vizsgát elhalasztanak, illetve az óvodák is bezárnak. Mindez összefoglalva a gyakorlatban azt jelenti, hogy a török társadalom többsége április 29. után hétfői és szombati napok között csak rövid bevásárlás vagy orvosi ellátás miatt hagyhatja el otthonát. A török vezetés drákói lépését az indokolja, hogy a járvány harmadik hulláma a napi esetszámok tekintetében ugyan a csúcsot már maga mögött hagyta, a halálesetek még mindig rekordközeliek, és a súlyos megbetegedések száma is csak épphogy mérséklődni kezdett. A cél, hogy a napi esetszámokat legalább 5000 alá visszaszorítsák. Recep Tayyip Erdogan török elnök ezzel kapcsolatban jelezte: erre azért van szükség, hogy "ne maradjunk hátra, amikor Európa megkezdi a nyitást, különben súlyos árat fizetünk a turizmustól a kereskedelmen át az oktatásig minden területen".
2022. Október 09. 07:12, vasárnap | Helyi Kéményseprők igénylése A tüzelő és fűtő berendezések mellett a kéményeket és a füstelvezetőket is rendszeresen ellenőriztessük szakemberrel! 2022. Október 08. 09:15, szombat | Helyi Menni tovább az úton Jó hangulatban készülhet a vasárnapi, Haladás elleni meccsre a Gyirmót FC. Szerdán legyőzték az ETO-t, ezzel tartják pozíciójukat a tabellán. 2022. 08:16, szombat | Helyi Pár óra a kulisszák mögött Az Oxygen Media kulisszatitkaiba nyerhettek betekintést a Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános Iskola ötödik osztályos tanulói.
Figyelmeztetett arra is, hogy az Afganisztánból kiinduló migráció válságos, nemcsak a térség országait, hanem Európát is sújtani fogja. Szó sem lehet arról, hogy Törökország további migrációs terhet elbírjon – hangoztatta Çavuşoğlu. Törökország a várható migrációs hullámmal szembeni óvintézkedésként meghosszabbítja, és immár a teljes török-iráni határra kiterjeszti a korábban emelt betonfalat. Németországban befogadják az afgánokat Heiko Maas a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy Berlin meg akarja akadályozni Afganisztánban a humanitárius katasztrófát. A német kormány eltökélt a kérdésben, és az ENSZ-en keresztül 100 millió euróval támogatja a térségben élőket – mondta Maas, hozzátéve, hogy Németországnak segítenie kell egyrészt Afganisztánt, hogy az éhezők ne kényszerüljenek elhagyni az országot, de a szomszédos országokat is, hogy a felkészítsék őket (az afgánok fogadására), és a feltételek biztosítva legyenek. A német külügyminiszter azt is megjegyezte: az is céljuk, hogy a védelemre szorulókat Németországban befogadják.