Acsán kávéztunk, a Zsivány sörözőben, amit régen Bikásnak hívtak. A két vendég fellépő is csak kéthengeres lehetett. (és egyik sem japán vagy német márka) Minden bizonnyal a gyárilag szerelt Pirelli Angel GT gumik is hozzátettek a fordulékonysághoz, viszont itt láttam egy meglepő furcsaságot. A 2020-as gyártású motorra elől 2016-os, hátul 2017-es dot számú gumit szereltek. Vajh miért? Mondjuk a forró aszfalton hibátlanul működtek, de azért furi. A benzinszint mérő felett, egy számsor végig mutatta a még megtehető távot (range), ez nagyon felhasználóbarát. A fogyasztás egyébként 5 liter körül alakult, ami remek érték egy ekkora blokktól. Mivel a tanksapka nem középen, hanem a jobb oldalon van, ezért pont oldalsztenderen állva lehet tele csorgatni benzinnel. Pakoló hely nincs, mindösszesen az ülés alatt van, egy sebkötözőnyi ficak, hosszabb túrára hátizsákot kell használni. De őszintén, ki megy ezzel a bringával hosszabb túrára? Természetesen zárható. A hétvége alatt 360 kilométert csavartam bele, minden méterét élveztem, még a zsibbadt csuklóm ellenére is.
Az ángliusok fura népség. Kiugranak az Únióból, királynőjük van király nélkül, az út rossz oldalán vezetnek, inkább teát isznak mint kávét, és sörből is a sötétet preferálják a világos helyett. Viszont nekik köszönhetjük a Beatlest és a Stonest, sőt az egész beat kultúrát, az emeletes buszokat, és persze James Bondot is. De ne felejtsük el a legfontosabbat, a motorsportban letett névjegyüket. A világ legveszélyesebb motorversenyét is ők rendezik, a Man szigeti TT-t, ahol többek között olyan legendás márkák versenyeztek mint a Triumph, aminek minden típusa vagy ikon, vagy ikon lesz. Teát isznak, mégis tőlük ered a "cafe racer" kifejezés, aminek egy igazi állócsillagát, a Thruxton 1200-est kaptam meg tesztre. Thanks! Ez a fekete szín a sok krómmal, nagyon húzza az ívet. 2018-ban ültem először Triumphon -T120as Bonneville-, és az akkor megvett kilóra. Eltellt három év, és szinte ugyanott folytatom, a Thruxton 1200-es, a Bonneville édestestvére. Ugyanaz a blokk és szín, csakhogy amíg a Bonnie egy Roger Moore, egy udvarias gentleman volt, a Thruxton már Daniel Craig, erős és gyors, épp csak nem rúgja be az ajtót, hogy Bond hasonlattal éljek.
000 ft-ért Érd: 17 után torkerékpár, robogóPiaggio Sfera 50 – újszerűEladó egy Piaggio Sfera 50ccm típusú segédmotor kerékpár Évjárat: 1995 működő, újszerű állapotban. irányár: 60. 000 ft érd: torkerékpár, robogóAprilia Tuareg lámpa – használtautó - motor és alkatrész, motorok, robogók, quadok - alkatrészek, felszerelések, motorvillamosság, világítás, fényszórók, fényszóró betétekGyermek kerékpár 20" eladó – jó állapotbanJó állapotban lévő, (5x2 sebességes) váltós, dynamó világítással, csomagtartó, sárvédő........ Kifogástalanul működik, szakszerűen karbantartott, 20" Német gyermek kerékpár eladó. motorkerékpárok, robogók, kerékpárokFérfi kerékpár 26" eladó – jó állapotbanJó állapotban lévő, (5x3 sebességes) váltós. Kifogástalanul működik, szakszerűen karbantartottmotorkerékpárok, robogók, kerékpárokChevignon CGF sisak+bőrmellény – használtautó - motor és alkatrész, motorok, robogók, quadok - alkatrészek, felszerelések, motoros ruházat, védőfelszerelések, bukósisakok14 000 FtCsótKapuvár 51 kmPiaggio Vespa Cosa 125 LX Elestart – használtEladó a képen látható Piaggio Vespa Cosa 125ccm LX Elestart Évjárat: pontosan nem tudom, de kb.
SanRemo Caffe Racer - Caffehand - Kávé, Kávézás Futásra született, acél szívű!! A Sanremo Café Racer egy erős és megbízható gép, könnyen kezelhető, sokoldalú és stílusos. Egy egyedülálló, nagy teljesítményű kávéfőző, amely minden kávé szakember számára készen áll.
1974 honda cb 750, 1974 has a clear title has been sitting in the garage starts and runs good, it will need a new front tire. 2009/5, 125 cm³, 10 kw, 14 le, 11 750 km. Triumph bonneville keresek ár nélkül évjárat: Honda cm 125 custom 200. 000 ft évjárat: (c50, 70, 90, ct 90, cb 125/175/250/350) 5. Kihasználatlanság miatt eladó újszerű állapotban lévő honda cbf 125. Honda cb 250 rsf 420. 000 ft évjárat: Honda cb 125 veterán motorkerékpár 4 ütemű 1974 üzemképes új akksival ritkaság szép állapot. Piaggio beverly tourer 250 i. e 2009. Honda cb 750 900 hátsó farok idom 2. 1402 honda 125 apróhirdetés az ország egész területén. Honda cb600f hornet 650. 000 ft évjárat: A honlapon elhelyezett szöveges és képi anyagok, arculati és tartalmi elemek (pl. A honlapon elhelyezett szöveges és képi anyagok, arculati és tartalmi elemek (pl. Honda cb 500f 1. 400. 000 ft évjárat: Benzin, 2002, 595 cm³, 72 kw, 98 le, 44 680 km. Honda cb 250 cb250n 50. 000 ft évjárat: Honda cb 600 f hornet pc41 1. 850. 000 ft. We offer plenty of discounts, and rates start at just $75/year.