Ő egyáltalán nem akart semmiben részt venni. Mindig éreztette, hogy egyedül vagyok ezekben a helyzetekben, viszont nekem mindig készen kellett állnom, bármire is volt szüksége. Ha nem mentem vele valahova, akkor azt mondta, hogy nem támogatom. A személyiségzavarok hátterében bio-pszicho-szociális okok húzódnak meg, azaz kialakulásukban egyszerre több tényező játszik szerepet. Része van benne a nevelésnek, az öröklött tulajdonságoknak (temperamentumnak), a környezeti hatásoknak is. Részletekért kattintson! Há Az ilyen helyzeteket a mindennapokban hogyan lehetett kezelni? Ella: Ezt nem lehet kezelni. Csak alárendelni magunkat a másiknak. Próbáltam neki mindent megadni, hogy érezze azt, hogy biztonságban van. Há És mit tudtál csinálni, ha éppen "rossz napja" volt? Távol tartottad magad tőle? Ella: Az elején igen, de együttélésben, miután összeköltöztünk, ez gyakorlatilag megoldhatatlan volt. Lehet bármekkora házad, elvonulni a világtól nem tudsz. Ő azonban megpróbálta, hazajött a munkából, és elbújt a saját kis világában.
Manipulatívak, az sem ritka, hogy egyszerre több nővel/férfival járnak együtt. A nárcisztikus személyiségzavar természetesen nem csak a heteroszexuális férfiakat érinti: bármilyen szexuális irányultságnál, bármilyen nemű embernél jelen lehet. Nem csak a nők lehetnek az áldozatok, ugyanígy férfiak is áldozatul esnek a nárcisztikus nőknek. A legsúlyosabb eseteket sajnos a hírekben olvashatjuk, a féltékenységek, a szakítások eljuthatnak az életveszélyes fenyegetésekig, de akár a testi bántalmazásig is. A bűnösség érzését keltik a partnerben A címben feltett kérdésre tehát a válasz röviden az, hogy igen. Ő valóban csak saját magát helyezi előtérbe a párkapcsolatokban. A legjobb megoldás az, ha hagyjuk, hogy ráunjon a kapcsolatra, és magától álljon odébb. Ha azonban a lelki bántalmazás jelentős mértékű, akkor a szakítás a jó döntés – ilyenkor azt a nézőpontot érdemes magunkra erőltetni, hogy nem vagyunk bűnösök amiatt, hogy már nem szeretnénk ebben a kapcsolatban lenni. Ez sosem bűnösség vagy nem bűnösség kérdése, akkor se hagyjuk magunkat, ha a nárcisztikus minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy minket hibáztasson és okoljon a szakításért.
Ezek a nekünk jót akaró, tudattalan személyiség részeink áthatolhatatlan blokkrendszereket képesek alkotni és ráadásul, mivel ez tudattalan, ösztönös, fogalmunk sincs mizu. Na most, a megoldás egyszerű. Ha adott blokkot oldunk, kapcsolódunk ehhez a részünkhöz, megtartjuk és elismerjük a jó szándékát. Fontos oldani azt a türelmetlenséget, haragot, rosszallást, amit önmagunkkal kapcsolatban érzünk, ez a nekem még ez sem megy életérzés. Az alacsony tudatosságú részeinket ugyanis tanítani és gyógyítani érdemes. Ha van karmikus feladatunk egy helyzet megélésével kapcsolatban és ezen a helyzeten a múltban bizony keresztülmentünk, akkor a karma egyetlen módon oldható fel, ha a negatív érzéseket a felszínre hozzuk és feldolgozzuk. Ha ezt nem tesszük meg, jönnek a bevonzások, amik újra és újra ugyanazt a helyzetet buktatják ki. A se veled, se nélküled kapcsolatok fájdalmas vergődése mögött bizony előző életből áthozott karma van. A karma ebben az esetben az elengedést akadályozza meg. Persze igen könnyű kimondani, engedd el ahhoz, hogy a tiéd legyen.