Utána Kelemen Endre ismerteti Zsófival kapcsolatos tényállást. Ezután Simon Olga osztályfőnöke jellemzi Olgát, majd a gimnázium igazgatója nyilatkozik Olgáról, hogyan került az iskolába, s apja révén milyen előnyökhöz jutott az iskola. Tanárnő nyilatkozik Zsófi állapotáról, majd Kelemen Endre Simon Olga szüleiről beszél, akik nem voltak hajlandóak a kamera elé állni. Kelemen Endre kéri Olgát mondja el mi történt azon a reggelen. Olga nem az igazságot mondja. Tantestületi ülés döntenek Olga ügyében. Kelemen Endre kéri az iskola igazgatóját ismertesse a fegyelmi bizottság határozatát. Utána az igazgató ismerteti a fegyelmi bizottság döntését. Kelemen Endre röviden azól a tanári testületről, majd kéri dr. Ranschburg Jenő pszichológust, hogy mondja el véleményét a történtekről. Dr. Ranschburg Jenő beszél a bemutatott két jelenetről, majd Kelemen Endre az elmúlt adás autós jeleneteire emlékezteti a nézőket, akkor a papákat a járókelők szemszögéből ítélték meg, most az iskolán keresztül mi a pedagógusok véleménye ezekről a szülőkről.
Végül is, ez a közszolgálat, nem az egyperces propagandahíradók. Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és mindennap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket. Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, támogassatok bennünket! Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk számotokra!
Egymás kezébe adtuk a mikrofont és egymás után elmondtuk saját nyelven a szöveget. Ebben az évben indítottam a Hétmérföldes kamera és a Kidobos Dani műsor sorozataimat. 1963-ban a nagy hideg és havas tél miatt, szénszünetet rendeltek el az iskolákban. Felmentünk a Hargita stúdióba és ott olyan mozifilmeket ismételtünk a szünet alatt, ami valami módon a tananyagokhoz hasznosítható. Akkor még nem voltak jogi problémák, szabadon adhattuk azokat a játékfilmeket is, amiket az iskolák az irodalomtanításhoz használni tudtak. A filmek között a Hargita stúdió, ideiglenes stúdiójából, - ami valójában egy szenes pince volt, és itt kellett átvezető szövegeket mondanom a filmek közö Elérkeztünk az Iskolatelevízió indulásá Még előtte el kell mondani, hogy 1961-ben Rómában megtartották az Oktató Rádiók és az Oktató Televíziók első világkonferenciájá Ezen te ott voltál? KE: Nem, Kovács Béla a Gyermek Osztály vezetője volt ott, rengeteg anyagott hozott haza és beszámolókat tartott arról, hogy működnek más országokban, pl Olaszországban, Franciaországban, Angliában, Svédországban Iskolatelevízió Nem tudom, tudod – e, hogy az Iskolatelevízó mint szolgáltatás először az USÁ-ban indult meg a II.
Tanulságos megnézni az egyik utolsó, Húsvéti vizit című részt a legalizált társadalmi egyenlőtlenségek, a gazdagodás-szegényedés első következményeiről, családi lecsapódásáról. De kimerült az egykori motivációs erő, és a hangütésre való fogadókészség is. Kelemen Endre Családi köre 1994-ben megszűnt. A műsorkészítők azonban továbbra is éreztek igényt a családi és párkapcsolati témára. De nehéz volt elhelyezni és korszerű formát találni számára. Az egyedüli érdekes próbálkozást a TV2-n indult Családi titkok jelentette, reality-, áldokumentarista stílusával. A közszolgálati televízió most inkább arra szánta rá magát, hogy megújítsa a legendás Családi kört. Józanul mérlegelve a műsor mai lehetséges szerepét, hatókörét, nézettségi potenciálját. A készítők a talkshow műfajt választották keretnek. Műsorvezető egy kedves, képernyőre való duett, a húsz év után visszatért Rókusfalvy Pál és lánya, az M2-nél dolgozó Rókusfalvy Lili, ami rögtön meg is teremti a családias alaphangulatot. Egymást cserélgetve állandó szereplő még két bájos, felkészült, röviden-okosan-pontosan szakértő pszichológus, Geszvein Erika és Bálint Gabriella.
Utána jelenet következik amiben a tanárnőt Zentayék minden nap elviszik az iskoláig, társai nem veszik jónéven. A tanáriból figyelik, hogy egy apuka hátrább áll meg kocsijával, hogy ne lássák viszi gyermekét, iskola kapujában a tornatanár jó módszert ajánl a gyereknek, hogyan járhat gyalog az iskolába. A következő jelenetben a II. b-ben szülői értekezlet előtt az SZMK tagjai azon vitatkoznak, hogy mit vegyenek a tanároknak ajándékba, majd a megkülönböztetésekről beszélnek. Ezután Kelemen Endre az előbbi jelenettel kapcsolatban kéri dr. Ranschburg Jenőt, hogy mondja el véleményét. Ranschburg Jenő a gyerek és a pedagógus közötti kapcsolatról, például tehet-e megkülönböztetést a pedagógus, szerethet-e minden diákot egyformán. Lehet-e mindig mindenkivel egyformán igazságos, majd azokról a háttér tényezőkről szól, amelyekről általában a szülők megfeledkeznek, majd arról beszél milyen a szeretet kapcsolata a gyerek és a pedagógus között. Utána egy tévés riporter interjúját láthatjuk a gyerekekkel, hogy szeretnek-e iskolába járni, utolsónak egy kisfiú azt feleli, hogy nem.
A Családi kör havonta egyszer jelentkezett, 50 perces adásokkal. Két évtizeden át, 1974 és 1994 között fő műsoridőben ültetett milliókat a tévékészülékek elé. A maga nemében zseniális ötlet volt. Merthogy az egyes epizódokban valós pedagógiai, társadalmi problémákat vitattak meg, de nem ám valamiféle pártkonferencia száraz, altató stílusában, hanem meghívott szakértőkkel és a korszak legjobb színészeivel karöltve. A Családi kör amolyan telenovella volt, de nem sorozatszerűen, minden egyes rész mini tévéjátékként került a képernyőre. A műsorvezető pillanatok alatt országos népszerűségre tett szert. A műsorvezető Kelemen Endre. Az a magyar újságíró, aki Keszthelyen született 1933. november 1-jén és 2018. augusztus 15-én, Budapesten hunyt el 81 esztendősen. Kimért, komoly, megfontolt ember volt. Tőle hitelesnek tűnt, ha az életről beszélt. Ráadásul nem is szájbarágós formában. Kelemen Endre az ELTE Bölcsészkarán diplomázott 1956-ban és pedagógia-lélektan szakos középiskolai tanárként végzett.