Kevés dolog van a világon, amiből az amerikaiak ne akarnának sajátot. Ma például éppen az egész Észak-Európát meghódító norvég sorozatnak, a Skamnek USA-béli megfelelője debütált SKAM Austin né eredeti Skam 2015-ben mutatkozott be egy norvég tévé csatornán és rövid időn belül igen népszerű lett, elsősorban a tizenévesek körében. A tini drámaként kategorizált négy évados sorozat azonban sokkal inkább a fiatalok hangján igyekszik komoly témákat körüljárni, mintsem a tipikus pubertáskori zűröket taglalni. A norvég sorozat négy évadában mindig egy-egy témakör került a középpontba: az első évadban a párkapcsolati nehézségek, az identitás keresés és a magány került fókuszba, a második évadban az étkezési zavarok, a szexuális zaklatás és feminizmus problémáit járták körül, a harmadik évadban a homoszexualitásról, a mentális zavarokról és a vallásról esett szó, a befejező évad középpontjába pedig az iszlám vallás, a tiltott szerelem és az internetes zaklatás került. A sorozat készítő minden témát egy-egy szereplő szemszögéből közvetített, így hétköznapivá, könnyebben érthetővé téve az adott problémát.
Vissza a sorozat adatlapjára SKAM España sorozat 4. évad epizódjainak listája megjelenések dátumaival és rövid leírásokkal, ha kedveled a SKAM España sorozatot akkor itt hasznos információkat találsz a 4. évad epizódjairól és szereplőiről.
A ma – stílusosan a sorozat hivatalos Facebook oldalára posztolt – két rövid rész igencsak azt a benyomást kelti, hogy az austini gimi fiataljai nagyon hasonló problémákkal küzdenek, mint norvég kortá első öt perces kisfilm nem sok eseménnyel szolgál, főleg a sorozat főszereplőivel ismerkedhetünk meg nagy vonalakban. Adott egy szerelmespár Megan és Marlon (az összehasonlítás kedvéért ők a norvég verzióban Eva és Jonas), valamint barátaik Tyler és Shay (ebből a néhány percből nem derül ki, melyikőjük személyesíti meg az osloi gimnázium Isakjét). Az első percekben feltűnik még Ingrid, akinek itt Abby a megfelelője. A második rész ott folytatódik, ahol az első abbamaradt: Megan otthon próbál tanulni, de szülei veszekedése miatt nem tud. Megpróbálja felhívni Marlont, aki Tylerrel és Shayel töltötte a délutánt, de nem éri el. Videochaten beszél Shayel, aki semmit nem tud a fiúról, mivel már egy órája külön váltak. Eközben Marlon messengeren ír Megannak, hogy találkozzanak és a lány el is indul otthonról.