A hideg fényű változatnál lehet jóval több is: [link] Azt azért tudni illik, hogy egy 4 Wattos led az önmagában elég kevés, de három már éppen elég. Még azt is érdemes tudni, hogy a led az izzóval szemben csak féloldalra világít leginkább, tehát a menyezetet nem világítja be, de az nem is baj. Ami körben elosztja a fényt az már kevésbé takarékos, mert a menyezet külön megvilágításához kétszer annyi teljesítmény kell. Tehát lednél jó ha irányított helyi megvilágításokban gondolkodunk. Több darabban. Kettő is elég lehet, de ha fényt akarsz aminél jól lehet látni, oda kell három is ebből. A ledes és az ezzel megvalósított energia takarékos megvilágításnál jó ha számítunk rá, hogy nem lesz minden sarokban nagyon világos, mert a helyiség főként használt részeit érdemes bevilágítani az irányított fényű led lámpáórt fényűvel ugyanebből több mint kétszeres fogyasztással és darabszámmal lehetne megoldani. Tehát nem csak a led jobb hatásfoka az ami a takarékosságot elősegíti, hanem az irányított helyi megvilágítás.
Tudta, hogy saját márkanév alatt forgalmazott Conlight LED-izzóink, LED-szalagjaink és tápegységeink a legmagasabb minőséget képviselik a piacon? Minőségi termékek alacsony áron Ehhez a magas minőségi elváráshoz, amit LED-es termékeink kapcsán elvárnak vásárlóink, csak olyan külső beszállítókat választunk partnerül, ahol a jó ár-érték arány mellett magas minőségű termékek, gyors kiszolgálás és folyamatos készletállomány is rendelkezésre áll. Szállítási és fizetési feltételek Rendelje meg most termékünket és átvételkor bankkártyával vagy készpénzzel is fizethet üzletünkben vagy az MPL futárnál. Ha nem szeretne átvételkor bajlódni a fizetéssel, vagy nem biztos, hogy személyesen tudja átvenni a terméket, válassza a CIB Bank által biztosított Online bankkártyás fizetési módunkat, vagy az előre utalást. Készleten lévő termékeinket 1-2 napon belül, beszállítótól érkező termékeinket maximum két hét alatt a kívánt helyre szállítjuk. A rendelés állapotáról, a termék pontos útjáról folyamatosan e-mailben tájékoztatjuk!
Várható szállítás 2022. 10. 17 Raktárkészlet 13 db Raktáron Kanlux 8220 HLDR-G9 foglalat Gyártó logó: Várható szállítás: 276 Ft /db 218 Ft+Áfa /db A vásárlás után járó pontok: 3 Ft Értesítést kérek árcsökkenés esetén Hasonló termékek Adatok Vélemények 127 Ft /db 100 Ft+Áfa /db 135 Ft /db 106 Ft+Áfa /db 149 Ft /db 117 Ft+Áfa /db 159 Ft /db 125 Ft+Áfa /db 425 Ft /db 335 Ft+Áfa /db 531 Ft /db 418 Ft+Áfa /db 340 Ft /db 268 Ft+Áfa /db 265 Ft /db 209 Ft+Áfa /db 279 Ft /db 219 Ft+Áfa /db 319 Ft /db 251 Ft+Áfa /db 199 Ft /db 156 Ft+Áfa /db 239 Ft /db 188 Ft+Áfa /db 380 Ft /db 299 Ft+Áfa /db Legyél Te az első, aki véleményt ír!
A szolgáltatás cookie-kat használhat, hogy információkat gyűjtsön és jelentést készítsen a weboldal használatára vonatkozó statisztikai adatokból anélkül, hogy egyénileg azonosítaná a látogatókat a Google számára. A Google Analytics által használt fő cookie a "__ga" cookie. A webhelyhasználati statisztikai adatokból készülő jelentések mellett a Google Analytics – az előbbiekben ismertetett néhány hirdetési cookie-val együtt – felhasználható arra is, hogy relevánsabb hirdetéseket jelenítsünk meg a Google-termékekben (például a Google Keresésben) és szerte az interneten. A működéshez szigorúan szükséges cookie-k: Ezek a cookie-k a weboldal használatához nélkülözhetetlenek, és lehetővé teszik a weboldal alapvető funkcióinak használatát. Ezek hiányába az oldal számos funkciója nem lesz elérhető az Ön számára. Ezen típusú cookie-k élettartama kizárólag a munkamenet idejére korlátozódik. A felhasználói élmény javítását szolgáló cookie-k: Ezek a cookie-k információkat gyűjtenek a felhasználó weboldalhasználatáról, például, hogy mely oldalakat látogatja leggyakrabban, vagy milyen hibaüzenetet kap a weboldalról.
13 10:30 Az okoseszközök korát éljük. Hordozható okos eszközeinkkel már szinte bármit vezérelhetünk vagy ellenőrizhetünk. Ebből a lehetőségből nem maradhat ki saját otthonunk sem. Egy okosotthon megfelelő eszközök használatával kontrollálhatóbb, biztonságosabb lehet. Összeköthetőek a mobiltelefonnal, és mobilalkalmazás használatával is irányíthatóak. Akár otthon tartózkodik a tulajdonos, akár a világ egy másik pontján, pár érintéssel zárhat, nyithat ajtókat, kezelheti a redőnyöket vagy megnézheti a kaputelefon kameráján, ki áll az ajtó előtt. A Legrand okosotthon termékei közé tartozik a wifis kaputelefon szett, a wifis kapucsengő szett, a kaputelefon beltéri egység és az okostermosztát is. Kényelem, praktikum, biztonság és design jár kéz a kézben ott, ahol a Legrand okosotthon termékeit alkalmazzák. Továbbiak »
0 póKeresse kollégánkat! Tekintse meg 31 telephelyünk készletétdb. LeírásMűszaki adatokTartozék fajtája csavaros gyűrűN/A Terméknév: KapcsolatDaniella Kereskedelmi Kft. 4031 DebrecenKöntösgát sor 1-3+36-20-444-44-22KapcsolatSzaküzleteinkSajtóablakDaniella Kereskedelmi Kft.