Az Országos Rendőr-főkapitányság és az Országos Balesetmegelőzési Bizottság a polgárőrség hatékonyabb feladatellátását elősegítve 5 db robogót adományozott a Tiszalúci, az Alsó Zempléni és a Tibolddaróci Polgárőr Egyesületeknek. A robogókat Dr. Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke és Czinege László r. dandártábornok, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság főkapitánya adta át. A XXI. Megyei Polgárőr Napon a rendőrség munkatársai a helyszínen tájékoztatták a szerződéses határvadász képzés iránt érdeklődőket és felvilágosítást adtak a jelentkezési feltételekről, a felvételi eljárásról, és a várható szolgálati feladatellátásról. A beszédek után elismerések és kitüntetések átadására került sor. Szerző: Hladon Sándor Fotó: Jankóné Jónás Zsuzsanna
Bogácsi programok 2014 III. Falusi Kamra Mustra és IV. Bogácsi Kocsonyafőző Verseny 2014. február 01. Közösségi Ház A III. alkalommal megrendezésre kerülő Falusi Kamra Mustra vendégei több település éléskamrájába nyerhetnek betekintést. A bemutatóval párhuzamosan kerül megrendezésre V. alkalommal a Bogácsi Kocsonyafőző Verseny. A rendezvényen kis- és őstermelők várják házilag készített portékáikkal a vendégeket. Valentin-napi zenés éjszakai fürdőzés 2014. február 15. 19:30-24:00 Karaoke party, zenés éjszakai fürdőzés. További információ: +3649/534-410 Nőnapi fürdő buli 2014. mácius 08. További információ: +3649/534-410 Családi Húsvét 2014. április 19-20. Közösségi Ház A kétnapos program keretein belül kézműves foglalkozásokkal, játékos vetélkedőkkel, tojásvadászattal és más szórakoztató programokkal várjuk a gyermekeket és szüleiket. Húsvéti locsolós party 2014. április 19. Nemzet Színészeinek faültetése 2014. április 26. Közösségi Ház, Színészliget Majális 2014. május 01. Rendezvénypark Bogácsi egyesületek és civil szervezetek látják vendégül tagjaikat.
Szőkéné Tóth Katalin: Hajdu Imre... és egy újabb kötet In: Kaptárkövek: negyedévenként megjelenő bükkaljai kistérségi folyóirat. - 6. június 15), 16. p. Részlet a rövidesen megjelenő regényből. Tóth Balázs: A jó borokat ünnepelték Bogácson In: Észak-Magyarország. 150. 28. p. Huszonnegyedik alkalommal rendezték meg idén a Bükkvinfest-Bükkaljai Borfesztivál és Nemzetközi Borversenyt. - A most húszesztendős Szent Márton Borrend három új tagot is avatott. Tóth Balázs: Kamionosok kürtölték tele In: Észak-Magyarország. 11. p. Első alkalommal rendeztek kamionos találkozót Bogácson. Tóth Balázs: Minőségibb szálláshelyekkel csábítanak In: Észak-Magyarország. 185. p. Reneszánszát éli a kempingezés Magyarországon, nincs ez másként Bogácson sem. - Tavasszal tizenhat új apartmant alakított ki faházakban a bogácsi kemping üzemeltetője. Kitüntetések és koncert az ünnepnapon In: Észak-Magyarország. - 73. évf. 203. p. Augusztus 20-án több helyi kitüntetést is átadtak Bogácson. - A község díszpolgára lett Trajmár Sándor vegyész kutató (az Egyesült Államokban él, a díjat testvére vette át), a Vig Rudolf-díjat Hegedűs József, a Bogács Község Közszolgálatáért Díjat Huszár Zoltán, Sári Ferencné és Koczka Lászlóné vehette át.
Lapkiadó: Polgármesteri Hivatal 22. p. 2010-ben az Év tanára elismerést Lukács Lajosné, a bogácsi Bükkalja Általános Iskola pedagógusa vehette át. Nyári kiállítások In: Bükkalja: a kistérség önkormányzatainak lapja 8. p. Időszaki tárlat Suha János és Faragó Zoltán munkáiból. Borok és borlovagok In: Bükkalja: a kistérség önkormányzatainak lapja 8. p. 18. alkalommal rendezték meg a borfesztivált. Látogatottság és fejlesztések In: Bükkalja: a kistérség önkormányzatainak lapja 8. p. A bogácsi fürdőről szól a cikk. Bogács kitüntetettjei In: Bükkalja: a kistérség önkormányzatainak lapja 8. p. Önkormányzati díjakat adtak át. Hajdu Imre: Pincék, pincesorok In: Bükkalja: a kistérség önkormányzatainak lapja 8. p. A bogácsi pincesor története. Szent Márton-ünnep In: Bükkalja: a kistérség önkormányzatainak lapja 8. p. Szent Márton a templom védőszentje. Negyedmilliárdos a fejlesztés In: Észak-Magyarország. 290. p. Jövőre indulnak a Bogácsi Thermálfürdő fejlesztései uniós pénzek felhasználásával. Nagyszabású fürdőfelújítás In: Bükkalja: a kistérség önkormányzatainak lapja 8. p. A projekt kilenc lépésből áll.
- Megyénk díjazottai: Genius Apáczai Diploma Díjban részesültek, Ezüst fokozat: Jankóné Jónás Zsuzsa, a bogácsi Bükkalja Általános Iskola tanítója. "Mindig keresi az újat... ": arcok a megyéből: Jankóné Jónás Zsuzsa In: Észak-Magyarország. - 70. 30. p. Az idén megyénkből Jankóné Jónás Zsuzsa, a bogácsi Bükkalja Általános Iskola tanítója ezüst fokozatú kitüntetésebn ban részesült. A bogácsi szervezet lelke a Turisztikai Iroda In: Észak-Magyarország. 72. 27. p. Ez év január 1-jétől hozta létre Bogács önkormányzata a Bogácsi Turisztikai és Szolgáltató Nonprofit Kft. -t, melynek ügyvezető igazgatója Tordai-Tóth Csilla. Pályázati siker, megszépül az ovi In: Észak-Magyarország. p. A Bükkalja Napköziotthonos Óvoda és Tagóvoda fejlesztésére 22 millió 427 ezer forint támogatást nyert az önkormányzat az Új Széchenyi Terv TÁMOP-pályázatán. Buzafalvi Győző: Folyamatos fejlesztések a fürdőben In: Észak-Magyarország. p. Megnyert pályázat alapján 2011. december 1-jétől Jacsó Zoltán lett a Bogácsi Thermálfürdő Kft.
A szálláshelyen ingyenes wifi biztosított. Az apartmanok jól felszerelt konyhával rendelkeznek, valamint hozzáférést biztosítanak a kerthez, ahol bútorozott terasz, játszótér és grillezési lehetőség szolgálja a kellemes kikapcsolódást. Eger történelmi városa alig 15 perces autóútra található. A szálláshely ideális kiindulópont túrázáshoz a szomszédos nemzeti parkban. A helyszínen privát parkolási lehetőség biztosított. Felár ellenében transzferszolgáltatás is rendelkezésre áll. Olyan helyen van, hogy a párok kedvence lett! Kétfős utakhoz 8, 9 pontra értékelték. A vendégeit szeretettel váró Margaréta Apartman és Üdülőház 2013. aug. 14. óta foglalható a A legnépszerűbb szolgáltatások A szállás fénypontja Nagyszerű elhelyezkedés: a nemrég itt megszállt vendégek kiválónak találták (8, 9) A reggeliről Kontinentális, Svédasztalos Ingyenes magánparkoló a helyszínen Pontos leírásA vendégek szerint a szállás leírása és fényképei teljes mértékben megfelelnek a valóságnak. Válasszon dátumokat, hogy lássa a szabad helyeket és árakat ezen a szálláson Sajnos hiba történt.
Tóth Balázs: A színészek emléke itt marad In: Észak-Magyarország. 94. ápr. 24. p. Újabb fákat ültettek a bogácsi Színészligetben. - A községben 2009-ben ültettek először piramistölgyeket a nemzet színészei tiszteletére. - Idén Andorai Péter, Cserhalmi György, Csomós Mari és Szacsvay László fáit ültették el. - Betegségek és próbák miatt közülük csak Szacsvay László tudott személyesen is eljönni, elültetni és megöntözni a kis tölgyet. - Almási Éva is személyesen jön majd el egy későbbi időpontban. Szedresi István: Bogács-Széphalom: Hajdu Imre köszöntése a "Kultúra lovagja" cím elnyerése apropóján In: Szülőföldünk: a megyei honismereti mozgalom közleményei. - Miskolc: Borsod-Abaúj-Zemplén M. Honismereti Biz. - 2017. 36-37. p. 146-147. Egy híján harminc tölgy és egy hárs In: Könyvheti újság: a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár Ünnepi Könyvheti kiadványa. 13. p. Szőkéné Tóth Katalin: A továbbvivők In: Kaptárkövek: negyedévenként megjelenő bükkaljai kistérségi folyóirat. - Mezőkövesd:Civil Szövetség Egyesület, 2011.
Bogács 2001. június 28-július 1. In: Borászati füzetek: fórum, hírek, magazin, piac, szaktanácsok, gasztronómia,. - Budapest: Borászati Füzetek Alapítvány: Magyar Mezőgazdaság Kft. (2001. ) 4. p. 2002 X. Bükkaljai Borfesztivál és Borverseny In: Észak-Magyarország. - Miskolc: Borsod M. Lapkiadó: Észak-Magyarország Kft. : Inform Stúdió Kft. - 58. (2002. p. 2003 Borturizmus és falusi vendégfogadás a Bükkalján In: Népszabadság. - Budapest: Hírlapk. - 61. (2003. ) 99/1. p. Az Egri Kistérségi Társulásnak öt BAZ megyei település is tagja. Benyovszky Pál: "Mikor Isten csillagokot teremtett": adalékok a Víg Rudolf életrajzhoz In: Közművelődési tájékoztató: a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közművelődési Intézet kiadványa,. - Miskolc: B-A-Z Megyei Közművelődési Intézet 2003. 61-65. Víg Rudolf népdalgyűjtő, zenepedagógus bemutatása.. 2004 Hajdu Imre: Történelmi körgyűrű a város körül 21., A kaptárkövek titkai In: Tiszaújvárosi krónika: Tiszaújváros hetilapja, 22. (2004. ) 26. p. 2005 Rádóczi Boróka: A Bogács B-9 fúrás vulkanitjai = Volcanics of the borehole Bogács B-9 In: Földtani közlöny: a Magyar Kir.