A CD-lemezek, DVD-ék polírozására is lehetőségünk volt, így az enyhén karcos korongokat ezután még tudjuk használni, kölcsönözni. A 3/1975. (VIII. 17. ) KM-OM. sz. rendelet alapján 2017-ben öt egységünkben, a Libakerti, a Homokkerti, a József Attila Telepi, a Benedek Elek Könyvtárban és a Nyugdíjasok Házában történt állományellenőrzés. Ezek viszonylag jó eredménnyel zárultak, bár a József Attila Telepi Könyvtár esetében a kölcsönzés és a dokumentum nyilvántartás területén tapasztaltunk komoly hiányosságokat, melyeket a kolléga hatékony közreműködésével sikerült kijavítanunk. A Benedek Elek Könyvtár esetében a hiány elég jelentős volt, de itt is a jogszabály által megengedett alatt volt. Felhívtuk a kollégák figyelmét az állományvédelem fontosságára, melynek kapcsán fokozottan megkövetelik, hogy az olvasók használják a ruhatárat, illetve egy-egy rendezvény alkalmával többen teljesítenek ügyeleti szolgálatot. A leltár során össze- 14 sen 78. 496 dokumentum ellenőrzésére került sor. Mindegyik egységünkben teljes körű, fordulónapi, időszaki jellegű leltárt tartottunk.
A Csapó utcai sétálóövezetben, a Könyvutcában felállított 20 faházban a korábbi éveknek megfelelően helyet kaptak a debreceni könyvesboltok és könyvkereskedések. Emellett jelentős erőfeszítéseket tettünk azért, hogy szintén a Supka Géza-i Papírszínház a gyerekek alkotásaiból elképzelésekhez való visszatérésként több kiadó saját standdal is jelen lehessen. Sikerült elérnünk, hogy a Móra, a Csimota és a Pagony mellett a Főnix Könyvműhely és a Pesti Kalligram, határon túli kiadóként pedig a kolozsvári Koinónia és az újvidéki Forum Könyvkiadó Intézet is részt vegyen a debreceni könyvhéten (utóbbi kiadó egy bemutatkozó beszélgetést is tartott). A könyv és a könyvkiadás ünnepe ugyanakkor jó lehetőség arra is, hogy más művészeti ágak, más kulturális intézmények is megjelenjenek, ezáltal összekapcsolva a célközönségeket. Részt vett az idei könyvhéten a Déri Múzeum, a MODEM, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem és a Tiszántúli Református Egyházkerület Nagykönyvtára. A visszajelzések alapján ez számukra egy kedvező megjelenési lehetőség volt a kultúra- Kertész Erzsi könybemutatója 60 kedvelő közönség előtt, kapcsolódó programjaikkal pedig jól kiegészítették a könyvekhez kapcsolódó eseményeket.
A 2017-es programsorozat kívül-belül megújult, technikai és tartalmi tekintetben is jelentős változások történtek. A korábbi években megszokott Csapó utcai helyszín nem változott, de a könyveket ebben az évben a korábban használt összeszerelhető sátrak helyett a tépei önkormányzattól bérelt nagyobb és stabilabb faházakban kínálták a könyvárusok. A nagyméretű, fedett színpad és a professzionális hangosítás nemcsak a Fazekas László rádiós műsorvezető által vezetett ünnepélyes megnyitónak adott méltó helyet: napközben folyamatosan irodalmi programok zajlottak itt, esténként pedig ingyenes koncerteken vehettek részt az érdeklődők. A színpad előtt elhelyezett székeket a programok iránt érdeklődő közönség foglalta el, míg az újdonságnak számító Olvasóliget helyszínen ami voltaképpen a Méliusz Könyvtár kihelyezett, utcai tereként működött sörpadokon foglaltak helyet az interaktív programokra érkező gyerekek és felnőttek. A technikai felszerelésre és az éjszakára a faházakban hagyott könyvekre estéről reggelig a rendezvény ideje alatt két biztonsági őr vigyázott.
Rendezvényeinkhez, szolgáltatásainkhoz kapcsolódóan számos logó, meghívó, plakát, könyvjelző, kártyanaptár, emléklap és oklevél, valamint egyéb szóróanyag készült. 104 Néhány programsorozat esetében sikerült a rendezvények egységes arculatát megteremteni (logo, plakát, meghívó). Egységes arculattal terveztünk plakátokat, szóróanyagot az irodalmi nagyrendezvényekre. Az Ünnepi Könyvhét kabalafiguráját keresve pályázatot hirdettünk gyerekeknek. A beérkezett pályamunkák közül választottuk ki Ákusz-Mákuszt, melyet a könyvhét logójaként használtunk: A Debreceni Irodalmi Napokra tervezett plakátok, meghívók és szórólapok egységes arculatot mutattak a november 8-án megnyílt Méliusz Juhász Péter Emlékkiállítás anyagával: 105 Online médiamegjelenése 1. Távoli tájon In: Haon, 2017. - 2. Fenyvesvölgyi Tamás képei In: Haon, 2017. - 3. A málenkij robotról nyílt kiállítás a Méliuszban In: Haon, 2017. - 4. Új tárlatán a táj arcait ecseteli In: Haon, 2017. - 5. A halálra dolgoztatottak emlékére nyílt kiállítás In: Haon, 2017.
A dokumentumkölcsönzések száma változó. Többször előfordul, hogy naponta 30-40 tanuló is kölcsönöz. Átlagosan 10-12 olvasó dolgozik az olvasóteremben naponta. Örömmel tapasztalom, hogy a gyerekek szeretnek a könyvtárba jönni, szívesen búvárkodnak, és töltik itt szabadidejüket. Jelenlegi állományunk (a 2021. évi októberi statisztika alapján) 41167 könyvtári egység, ebből könyv 40586, tankönyv 20856 db. Az elektronikus információhordozók (a CD, CD-ROM, DVD állomány) száma 581 db. A tájékoztató munkát a kézi- és segédkönyvtár, korábbi évek hasznos folyóiratai segítik. Könyvtárunk fejlesztésében nagy előrelépést jelentett 1998 novemberében a Soros Alapítvány pályázatán nyert számítógép, a Szirén könyvtári program, lézernyomtató, és néhány CD-ROM. 2010 januárjában három új számítógéppel gazdagodott könyvtárunk. 2014 szeptemberétől két új tanulói számítógépre sikerült ezeket lecserélni az eredményes munka érdekében. Így a tanulók iskolai munkájához biztosított az internet a könyvtárban is, melyet egyre gyakrabban vesznek igénybe diákjaink.