Új, minden eddiginél lágyabb és könnyebb grillsajttal jelentkezik a Kőröstej csoport márkája, a Hajdú. A termék már májusban jelenik meg a magyar üzletek polcain. – Azoknak ajánljuk új termékünket, akik az eddigi ciprusi halloumi típusú Hajdú grillsajtok mellett szívesen kipróbálnának egy jóval könnyebb, lágyabb sajtot is grillrácson vagy serpenyőben sütve. Az új sajt kedvelt friss sajttípus a Földközi-tenger keleti medencéjében, ezért is kapta a dallamos Levante nevet. Jó hír a diétázók számára, hogy a könnyedség nemcsak az új termék ízében és állagában, de kalóriatartalmában is jelentkezik. Emellett sütés nélkül is nagyon finom szendvicsekben vagy salátasajtként – jellemezte a terméket dr. Riad Naboulsi, a Kőröstej csoport tulajdonosa. A sajt Angliától a Távol-Keletig jelentős érdeklődésre tart számot, a legnagyobb felvevőpiaca a Közel-Kelet. //
Nagyjából 1 cm vastag szeletekre vágva, kevés olajjal megkenve mindkét oldalát (ha nem szabadban készítjük, elegendő a serpenyőbe permetezni egy kevés olajat) aranybarnára pirítva akár héjában sült krumplival, akár salátával tálalva tökéletes. Remekül illenek hozzá a majonézes, joghurtos öntettel készülő vegyes saláták, de egy kakukkfüves, majonézes krumplisalátával is bőséges és laktató fogás. Mivel a halloumi sós, enyhén fűszerezzük a garnírungot! A tehén- és juhgomolya is remekül grillezhető, miként ezek füstölt változatai. Ha kemény kecskesajthoz jutunk, feltétlenül érdemes kipróbálni akár serpenyőben, akár szabadban grillezve. A sajt könnyen odatapad a serpenyő aljához, nem árt olajjal vagy olajos páccal megkenni. A rácsra a sajtok sütésénél a biztonság kedvéért célszerű alufóliát vagy grilltepsit helyezni. A köret itt is lehet a jól bevált uborkasalátától a káposztasalátán át a paradicsomsalátáig szinte bármi, és egy-egy szelet ropogós héjú kenyér is jól jön mellé nem túl kemény és kevéssé markáns grillsajtot választunk, a sütés előtti napon célszerű bepácolni – így nem csupán az ízei lesznek gazdagabbak, de külön zsiradékra sem lesz szükségünk, ha mégis úgy ítéljük meg, hogy nem árt egy kis zsiradék, a páclével nyugodtan kenegethetjük a olívaolaj, a fokhagyma és a friss rozmaring keverékéből készült pác tökéletesen illik a sajtok mindegyikéhez.
Míg korábban a szabadtéri főzés jellemzően szalonnasütésből és bográcsozásból állt, napjainkban már Magyarországon is népszerű a grillezés és a barbecue sütés. Jellemzően a grilltermékek piaca május és szeptember között szárnyal; és úgy tűnik, a koronavírus-járvány nem befolyásolja a grillerek, grillkolbászok, grillsajtok és grillfűszerek kínálatát. A grillpiac Magyarországon egy-két éve már dinamikusan nő, erre a trendre reagáltak a termelők is, hiszen a magyar piacon is egyre szélesebb árukínálattal, félkész és késztermékekkel jelentkeznek a piac résztvevői. A grillezés és a barbecue sütés már nem kizárólag a nyári napsütéshez és a kerti partikhoz köthető, ami a gyártók egész éves kínálatában is tükröződik. S bár a koronavírus-járvány bizonyos mértékig hatással van a szabadtéri tevékenységekre, így a kisebb-nagyobb társasággal együtt járó szabad ég alatti, illetve otthoni sütésre is: a grillezés megengedett, de kerülve a külső helyszínekről érkezőkkel való fizikai érintkezést, csak szűk családi körben.
"Grill termékcsaládunkban a grillkolbászok 300 g-os kiszerelésben lesznek elérhetőek. A tavalyi évben nagy sikert aratott a magyaros és sajtos ízesítésű grillkolbászunk. Ezen termékek mellett az idei évben bajor, mediterrán és jalapeñós ízesítésű grillkolbászokkal bővítjük a termékcsaládot. A fogyasztói terméktesztjeink során a jalapeño ízű grillkolbászunk kimagasló eredményt ért el, ennélfogva ezt a különleges termékünket várjuk a 2020-as grillszezon legnagyobb pozitív meglepetésének, de bízunk benne, hogy a többi ízesítés is kedvelt lesz a fogyasztók körében" – ismertette Zab Gábor. A grillkolbászok mellett a grillezéshez is kiváló választás lehet a Gyorsvacsora termékcsalád bármely tagja. Arról nem is beszélve, hogy a jelenlegi helyzetben, a vásárlók számára egyre fontosabb a kényelmi kiszerelések elérhetősége, amelyet otthon akár egy serpenyőben is el tudnak készíteni a család számára. Mint megtudtuk, a kínálat részét kitűnő minőségű pácolt húsok, hamburgerpogácsák és húsgolyók képezik.
Mindenkinek megvan a jól bevált grillpáca, kedvenc fóliás batyu-receptje, de azért időnként kipróbálunk újdonságokat is. A húson túl is érdemes kísérletezni, mert népes vendégsereg esetén szinte biztosan akad a társaságban, aki valamilyen megfontolásból sem a húsok, sem a kolbász vagy a szalonna iránt nem mutat érdeklődést. A húsevők pedig köretként kóstolhatják a vegetáriánus grillezett fogáillezzünk sajtot! A grillezett sajt mindig népszerű fogás – akár tartalmas saláta, akár paradicsomkarikák vagy friss nyers zöldségek társulnak hozzá. De mikor lesz tökéletes? Egy biztos, a trappistát, edámit és más úgynevezett félkemény, no meg gyúrt (mozzarella, scamorza) sajtokat tegyük inkább szendvicsekbe, reszeljük a salátára, de ne süssük grillen! Erre a célra kizárólag kemény, vagy a kifejezetten grillsajtként kínált fajták egyik legjobb, nálunk is kapható ciprusi specialitás a halloumi sajt. Ez a rendszerint kecske- és juhtejjel is gazdagított tehéntejből készülő, erősen sós sajtféle létezik natúr vagy zöldfűszerekkel (nem ritkán kevés mentával) ízesített formában is.
"A közeljövőben két termékünknek is szeretnénk a csomagolását megújítani, még szebbé varázsolni. A gyártásunk tekintetében is komoly beruházásokat tervezünk, melyeket már el is kezdtük" – ismertette a marketingigazgató, utalva rá, hogy ezen beruházások gyakorlatilag az egész gyár modernizálására irá megtudtuk, alapvetően, mint minden más termék helyzetében, a Grill mozzarella esetében is forgalomvisszaesés mutatkozott az elmúlt időszakban. "Azt sajnos még nem látni, hogy milyen változást okozhat a termékek forgalmában a járvány okozta kritikus helyzet" – fűzte hozzá Rohony Mikló megtudtuk, a Szarvasi Mozarella lehetőségeihez mérten igyekszik minden felületen támogatni termékeit, azonban a kialakult helyzetre való tekintettel, a marketing tevékenységben is megszorításokat kell alkalmazni. Megújulva kívül-belül "A grillpiac egy dinamikusan fejlődő, innovációkkal teli szegmens, ami idén is sok újdonságot rejt számunkra. Igaz, hogy grillezni legtöbbször kisebb-nagyobb társaságban szoktunk kellemes időtöltésként a családunkkal vagy barátainkkal, így a jelenlegi helyzet nem túl kedvező ennek a szegmensnek, ugyanakkor úgy látjuk, hogy sok lehetőséget is rejt" – fogalmazott Giczi Csenge, a Savencia Fromage & Dairy Hungary Zrt.