"Frankfurt am Main" műholdas térképe és a jelentősebb települések közötti távolság. Böngésszen a térképen és tudja meg Frankfurt am Main és a közeli települések távolságát. A(z) Frankfurt am Main hely és más úticélok közötti pontos távolság megismeréséhez írja be a hely nevét az alábbi mezőkbe. Frankfurt am Main időjárás-előrejelzésének megtekintéséhez vagy az útvonaltervező használatához válassza ki a jobboldali ikonokat. A Frankfurt am Main témával kapcsolatos leggyakoribb keresések listája a térkép alatt látható.
Az óváros központja az Am Römerberg nevű tér, mely nevét az itt álló 14. századi városházáról Römer kapta. A Römer (mely nevét egykori tulajdonosai, a Römer, azaz Római kereskedőcsalád után kapta) tulajdonképpen egy kilenc épületből álló komplexum. Az központi épület (Haus Römer) 1405-ben került a város tulajdonába és azóta városházaként működik. Az évszázadok során a szomszédos épületeket is felvásárolták a városháza növelése céljából: 1435-ben a Frauenrode-házat, 1510-ben a Viole-házat, 1542-ben a Schwarzenfels-házat, 1596-ban a Wanebach-házat és a Löwenstein-házat, majd 1843-ban a Frauenstein-házat és a Salzhaust, végül pedig 1878-ban az Alt-Limpurg-házat. A Römer egységes neogótikus homlokztata 1896-1900 között készült el. A Frauenrode- és Viole-házakat a későbbiekben elbontották, helyettük egy új épületet húztak fel, melyet egy fedett híd kötött össze az épületkomplexum többi részével. Ez a híd volt a frankfurtiak Sóhajok hídja (németül Seufzerbrücke), hiszen ez alatt haladtak át, amikor adózni mentek.
A Majna óvárosi oldalán található a Zsidó Múzeum (Jüdisches Museum), az Archeológiai Múzeum (Archäologisches Museum), a Várostörténeti Múzeum (Historisches Museum), az elsősorban időszaki kiállításoknak otthont adó Schirn Kunsthalle és a világhírű Modern Művészetek Múzeuma (Museum für Moderne Kunst, MMK), amelyben olyan ismert művészek művei láthatóak, mint például Pablo Picasso, Andy Warhol és Joseph Beuys. A képzőművészetekkel kapcsolatban kiemelendő még a frankfurti művészek egyesülete, a Frankfurter Kunstverein, amelynek fő kiállítóterme a Schirn Kunsthalléval szemben található. Megemlítendő még az Állami Képzőművészeti Főiskola – Städelschule (Staatliche Hochschule für Bildende Künste Städelschule), illetve a magánkézben lévő képzőművészeti galériák és alternatív kiállítótermek. Ezek a galériák az antik kortól egészen napjainkig legkülönbözőbb területekre specializálódtak. Az alternatív kiállítótermek jelentős részét művészek üzemeltetik. A Westenden található Németország egyik legjelentősebb természettudományi múzeuma, a Senckenberg Naturmuseum, ahol többek között a Darmstadt melletti Messel-bányából származó fosszília-leletek, egy eredeti bőrmaradványokat is tartalmazó dinoszaurusz-lelet, valamint több nagyobb dinoszaurusz csontváza is látható.
[12] Az egyik legjelentősebb nemzetközi légiforgalmi átszállási csomópont, közkeletű angol kifejezéssel hub. Ugyancsak 2016-ban 2, 1 millió tonnás áruforgalmával az első helyen állt Európában, és nyolcadik volt a világon. 2017 nyarán 293 különböző repülőtérre indultak innen járatok, ezzel világviszonylatban is a legtöbb közvetlen kapcsolattal rendelkező reptér volt. Vízi közlekedésSzerkesztés A várost kettészelő, kelet–nyugati folyásirányú Majna a hajózás szempontjából nagy jelentőségű Rajna mellékfolyója, a Rajna–Majna–Duna-csatornán keresztül összeköttetést biztosít az Északi-tenger és a Fekete-tenger, azaz Északnyugat-Európa és Délkelet-Közép-Európa között. A város több ipari-kereskedelmi kikötővel rendelkezik. A város közgyűlése 1993-ban hozott határozatot a városközponthoz legközelebb eső ún. Westhafen 12 hektáros területének iroda- és lakónegyeddé való átalakításáról. [13] Frankfurt keleti külvárosaiban továbbra is működnek a Majna-parti kikötők, az Osthafen és az Oberhafen. Helyi közlekedésSzerkesztés A város és az azt körülvevő régió tömegközlekedése sok más európai nagyváros számára irigylésre méltó.
Napóleon bukása után a bécsi kongresszus 1815. június 8-án visszaállította Frankfurt Szabad Város(wd) (Freie Stadt Frankfurt) státusát. Hamburg, Bréma és Lübeck mellett egyedül Frankfurt őrizte meg ezt a kiváltságot egészen a modern időkig. A Német Szövetség Frankfurtban tartotta szövetségi gyűléseit 1815–1866 között. Az 1848. márciusi polgári forradalom(wd) során létrejött nemzetgyűlés 1848. május 18. – 1849. május 31. között a frankfurti Paulskirchében ülésezett. Az itt elfogadott, a parlamentáris demokrácia elveit követő alkotmány szolgált alapjául később, 1919-ben a weimari köztársaság, illetve 1949-ben a Német Szövetségi Köztársaság alkotmányának. Az 1866-os osztrák–porosz háborúban a város az osztrák császár pártjára állt, bár bizonyos gazdasági és külpolitikai érdekek a poroszokhoz való csatlakozás mellett szóltak. Július 18-án a poroszok elfoglalták, október 2-án pedig annektálták a várost, amely ezzel elvesztette függetlenségét: közigazgatásilag Hessen-Nassau tartomány wiesbadeni kormányzói kerületének rendelték alá, a hadisarctól azonban eltekintettek.
Kedves Világjáró Barátunk! Először is engedd meg, hogy megköszönjem, hogy ellátogattál hozzánk! A TÉRKÉPKIRÁLY immár 26 éve segíti a magyar és közép-kelet-európai utazóknak felfedezni a világot. A kilencvenes években cégünk – a korábbi állami térképkiadó vállalattal közösen – vezető szerepet játszott a magyar utazási kiegészítő piac modernizálásában, büszkén mondhatjuk, hogy segítettünk kinyitni a világot a magyarok számára.