Egy ócska, a saját népét is bármikor eláruló báb ül a Grassalkovich palotában. "Egy ócska, a saját népét is bármikor eláruló, idegen érdekeket kiszolgáló báb ül a Grassalkovich palotában, ami egykor a miénk volt. Még építeni sem tudtak maguknak sajátot. A mi egykori fészkünkből üzenget nekünk, más pénzén. Ha igazi államfőt szeretnénk felmutatni a mi szőkeségünknek, akkor javasolhatjuk neki, hogy tanulmányozza Áder János, a leköszönő, szuverén és nemzeti Magyarország 10 éven át hivatalban lévő köztársasági elnökének munkásságát. Nem emlékszem arra, hogy az elmúlt 10 évben lett volna olyan történés, amiben Áder János úgy érezte volna, hogy kioktatóan meg kellene szólalnia egy szomszédos állam irányában. Negatívan beleavatkozva annak az országnak a belső politikai életébe. Nem volt ilyen. Mert a magyar embernek van Istentől kapott tudása és tartása, és ahhoz tartozó iskolája. Mert egy korrekt, tisztességes államfő nem tesz ilyet. Az ukránokról most ne beszéljünk, hogy a két, mármint a szlovák és a lengyel államfő, európai roadshowra indul, hogy meggyőzze azon államok ellenkezését, akik nem kívánják az ukrán államot az EU-ban látni, sem idő előtt sem az után, csak a fizetett ügynökök munkaköri leírásában szerepel, mint munkaköri feladat.
Az a humor, amely lehet keserű, fanyar, pikánsan csípős vagy mindez egyszerre. Azt, hogy a közös előadások során, Eszter és a Honeybeast milyen arányban keveri ki a zene és a stand up felszabadítóan üdítő koktélját, az legyen meglepetés, hiszen úgyis MINDENKIDERÜL. A Honeybeast az elmúlt években olyan produkciókat állított az ország legfontosabb és legpatinásabb koncerttermeinek színpadjaira, amelyek megmutatták, hogy a popzene a komolyzenével (Symphoney), vagy akár a kortárs tánccal ötvözve (Legyen tánc! ) képes új minőséget teremteni, ezzel is szélesítve a szórakoztatóműfaj határait. Dátumok és helyszínek 11. 12. Gödöllő / Művészetek Háza 11. 18. Veszprém / Hangvilla 11. 22. Szeged / Nemzeti Színház 11. 26. Miskolc / Művészetek Háza 11. 27. Debrecen / Kölcsey Központ 12. 05. Pécs / Kodály Központ 12. 09. Zalaegerszeg / Art Mozi Fotó: Honeybeast hivatalos
Ne finnyáskodjon. A szex ugyanúgy az élet része, mint az evés vagy ürítkezés. Ha nem megy, ott nagy a baj. Akárhányszor megjelent az igazgató, azt éreztem, ezt az egyet lesi rajtam, vajon meg tudja-e állapítani, az előző este éltünk-e házaséletet otthon. Éreztem, ahogy csurog lefelé a tarkómról a hideg veríték. Ezért is volt különösen furcsa, amikor egyik nap Vali úgy oldalgott oda az asztalomhoz, mint akinek baja van. Le sem ereszkedett, csak megtámaszkodott, és kicsit hátulról súgta a fülembe, Úgy elintéztek otthon az éjjel, hogy ülni sem tudok. Felnéztem rá. Tényleg? - kérdeztem rekedten. Hát..., van ilyen, vonta meg a vállát Vali. Nem tudtam eldönteni, dicsekszik vagy sajnáltatja magát. Megérezhette, hogy a téma fejbe kólintott, mert ettől fogva szinte kizárólag ilyesmivel hozakodott elő. A férjemmel, azt hiszem, a teljesen átlagos szexet kedveltük, ami néha jól esett, de két gyerek és több mint tíz év ismeretség után mindez már nem bírt központi jelentőséggel. Nem tudtam, baj-e, bármiféle esetleges elhidegülésnek lehet-e a jele.
Mégis, mi lehet a titka Juhász Gyula gyönyörű versének? Talán pont ezzel a lemondással, elérhetetlenséggel párosuló hangulat, amely nem akar semmilyen harcot, gyötrelmet, vihart - egyszerűen csak felidéz, sóhajtozik, belenyugszik az állandósult reménytelenségbe. Anna haja szőke mint a nyár, szőke mint a napsütötte mező, szőke és olyan dús mint az érett kalász. De nem olyan szőke, hogy égjen, hogy lángoljon, azért nem, mert a ropogó tűzben, lángfutásban nem lehetne érezni, vagy inkább álmodni Anna haját, hanem csak abban az egyszerű szőkeségben álmodható, amely minden évben eljön és felidézhető. Anna szeme is akkor látható igazán, ha az őszi köd feloszlik, és valóban kinyílnak az egek, és a bágyadt napsugarakkal búcsúzó nyár tovaillan szeptember hervasztó napjaival együtt. A harmadik versszakban eljön a tavasz, és az előbúvó füveket fúvó enyhe szellővel felidézi Anna meleg hangját. A tavasz mindig az éledés reményét kelti, és a messzeségből szóló Anna, talán a reménytelenség hervadásának hangját sugallhatja a költőnek.
Érdekes ez a vers, mint sok más Juhász Gyulától: nincs szabályos ritmusa sem az ütemhangsúly, sem az időmérték, sem a normál mondathangsúly szerint, de mégis ritmikus lüktetése van. A legérdekesebbek az olyan versek, ahol menet közben változik a ritmus (gyakran szemantikai tartalmat közvetítve), talán ez is ilyen; de nem hallottam még olyan elméletről, ami meg tudna ragadni egy ilyen dinamikus a ritmusát én így elemezném ("sense-stress"):ˈMi lyen volt ˈsző ke ˌsé ge, ˈnem tu ˌdom már, De azt) ˈtu dom, hogy ˈsző kék a ˈme zők, Ha) ˈdús ka ˌlász szal ˈjő a ˈsár gu ló ˈnyárS e) ˈsző ke ˌség ben ˈúj ra ˈér zem ˌőt. ˈMi lyen volt ˈsze me ˈkék je, ˈnem tu ˌdom már, De ha) ˈki nyíl nak ˈősz szel az ˈe gek, A) ˈszep tem ˌbe ri ˈbá gyadt ˈbú csu ˌzó nálˈSze me ˈszí né re ˈvisz szaˌré veˌdek. ˈMi lyen volt ˈhang ja ˈsely me, ˌsem tuˌdom már, De) ˈta va ˌszod ván, ha ˈsó hajt a ˈrét, ˈÚgy ér zem, ˈAn na ˈme leg ˈsza va szól ˈátEgy) ˈta vasz ˌból, mely ˈmesz sze, ˌmint az ˈé időmértéket figyelve különös, hogy az első versszaknak tökéletes jambikus lüktetése van, de a másodikban ez teljesen felborul.
Móra szeméremből azt sem mondja: a szerelem átmossa a velőscsontokat, és egyben megerősíti a csont belső szilárd vázát. Az Anna-szerelem múzsája, a "meglátni és megszeretni" érzelmét egyszeri beszélgetés szüli. Csakhogy a nagy testű, de valóban szőke és kék szemű színésznő átnéz a "törpe gnómon". Juhász Gyula a visszautasítás fájdalmából összehozza a halhatatlan szerelem apoteózisát. Nincs szüksége a nőre a versíráshoz, sőt, hogy nincs, még tán akadályozná is. A beteljesült varázslat árt az összképnek. Annát később – a versek országosan ismertté válása után – a költő öngyilkossága után bűnbaknak kiáltottak ki. Ami jó vicc. A rajongók ritkán normálisak. A deportálások idején "Anna" (Sárközi Anna) is öngyilkos, szaporítva a holocaust magyar áldozatai számát. Vérbajos és depressziós apja halála után szoros lelki kapcsolat alakult ki a fiú és az édesanyja között. E szoros kapcsolatot a kortársak vérmérsékletük szerint elemzik. A költő családot nem alapít, anyja gondoskodására szorul, az anyai aggódás megterheli a kapcsolatot, elveri a lehető nőket, akiket eleve megriaszt a nem kimondottan egészségesen szoros viszony.
Ajánlja ismerőseinek is! Kiadó: Erdélyi Egyetemes Könyvtár Nyomda: Grafika nyomda Kötés típusa: félvászon Terjedelem: 70 oldal Nyelv: magyar Méret: Szélesség: 11. 00cm, Magasság: 20. 00cm Súly: 0. 10kg Kategória: Magyar László - Milyen volt szőkesége... TABÉRY GÉZA: PRO MEMORIA Bolond április — — - Anna királynő Nakonxipan Villon dalol Nefelejts — — Holnap —:-- Frici görbe tükre — Édes anya — — — Anna koronája Halk, bús denevérek — Az ötvenedik április Porváros — — Fiatalok, még itt vagyok! Ki áment mondott — -- Annára gondol — —
1. Index tárcák Az Index tárcarovatának elindítása egy kísérlet arra, hogy újraélesszük a magyar sajtóban jelentős hagyományokkal bíró, de a közéleti lapokból mostanra jórészt kikopott tárcanovella műfaját. Szeretnénk a kortárs szépirodalmat közelebb vinni az olvasókhoz, hogy az ne csak alacsony példányszámú irodalmi folyóiratokban tudjon megjelenni, hanem ismét hozzáférhető legyen mindenki számára, aki napi sajtót olvas - ahogyan a 20. század első felében ez még természetes volt. A sorozatban eddig megjelent írások itt olvashatók. Én voltam az új, aki kicsit félénken, talán kukán is ücsörögtem a tanáriban. Nem tudom, Vali mit látott meg bennem, hiszen nem volt a szomszédom az asztalnál, biológia-kémia szakos volt, míg én magyaros. De rögtön az év elején egyszer csak odaült velem szembe, ami üres hely volt, és elkezdett csacsogni. Csak úgy, semmiről. Nem kérdezett, nem valamiféle buzgó kíváncsiság hajtotta, ugyan, ki lehetek, honnan jöttem. Hogy ő már most olyan fáradt, hiába, hogy még a szeptembernek sincs vége, nem tudja, mi van vele, öregszik, holott csak most lesz harminc éves.