A cariprazine gyártmány több mint 40 éve az első eredeti magyar originális készítmény, amit a Richter Gedeon Nyrt. valósított meg a tudományos kutatástól a fejlesztésen és gyártáson át az értékesítésig bezárólag. Ezzel a példátlan magas színvonalú innovációval és az így létrejött termékkel a hazai gazdaság és a hazai gyógyszeripar szempontjából is kiemelt jelentőségű eredményt ért el a Richter Gedeon Nyrt. A díjat Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke és Pálinkás József, az NKFIH elnöke, a bírálóbizottság elnöke adta át Bogsch Erik elnöknek. A Nemzetgazdasági Minisztérium 2017. évi Ipari Innovációs Díjában a MOL Nyrt. részesült az XXL Diesel – speciális, csökkentett emissziójú üzemanyag kifejlesztéséért a nehéz gépjárművek számára. Az XXL Diesel nagyméretű dízelmotorokban történő felhasználásakor akár 2-4%-os üzemanyag megtakarítás érhető el, amely ugyanekkora mértékben csökkenti a gépjárművek CO2-kibocsátását a hagyományos gázolajhoz viszonyítva. A MOL Nyrt. 2017-ben az XXL Diesel értékesítéséből elért árbevétele több mint 46 milliárd forint, többletbevétele pedig 562 millió forint volt.
A film nekem is nagyon "tetszett" = több annál! Sok-sok témára rávilágított, ami az Egyházunkban van. Közelebb került hozzám a pápaság, mint olyan, a mindenkori pápa személye… Erősítette az Egyház iránti szeretetemet, hitemet… Érdemes többször megnézni és beszélgetni róla! ------- Okt. BÚCSÚ UTÁN TANÚSÁGTÉTEL Okt. 9-én hangzott el a Kossuth Rádióban az Országos Rózsafüzér Találkozónkon készült interjú... Érkeznek a visszajelzések... - Tisztelt Károly Atya! Az idei évi rózsafüzért imádkozok találkozóján ismét részt vehettem, kisebb családi csoport tagjaként. Ismét szép lelki élménnyel gazdagabban térhettünk haza. Mely élmények közé tartozott a Károly atya nagymamája imádsága énekelve is. Szeretném kérni a szövegét. - Köszönet és hála a találkozád öröméért és a vendéglátásért! Dicsértessék a Jézus Krisztus - Kedves Plébános Úr! Hálásan köszönjük a küldött képeket, a felejthetetlen napot, az Ön tanításait(Szentségimádást a rózsafüzér -imával, tanuságtételekkel) a kedves fogadtatást, vendéglátást, amit felsorolni is sok.
Noha Pintér Béla új lemeze elkészült, és már nagyon vártunk rá, most mégis türelemmel kell lennünk jövő tavaszig. Erről az énekes a Facebook-oldalán értesítette a közönségét. Ismerjük be, jólesett volna már a kezünkben tartani egy új "Béla lemezt", de hát, el kell fogadnunk: a vírusjárvány okozta helyzet sok mindent felülír ezekben a hónapokban. "Hála Istennek elkészültünk az új lemezzel, de a jelenlegi helyzetben sajnos el kell halasztanunk annak kiadását" – adta hírül az örömteli, egyben elszomorító hírt az énekes dicsőítő. Hozzátette: "Elmarad minden tervezett koncertem, beleértve az évek óta sokak által kedvelt karácsonyi nagykoncertet is". Pintér Béla úgy látja, hogy személyes találkozásra – emberi számítás szerint – leghamarabb jövő áprilisban-májusban kerülhet sor. "Az új lemez kiadását is erre az időszakra tervezem. Addig itt, az online térben igyekszem majd jelen lenni, új dalokkal, klipekkel, blogbejegyzésekkel. Remélem, ebben a hosszúnak ígérkező szünetben nem felejtjük el egymást, és ha vége ennek az egésznek, akkor újra találkozhatunk" – írta.
Olyan jólesett ezeknek az öregeknek az ifjúság. Nagy árnyék esett a világra, de van-e akkora árnyék, amelyik megállíthatná a gyümölcsben készülő cukrot s az ifjúságból áradó élethitet. Így ültek egy júliusi délelőtt is az elárverezett báróéktól vett kertiasztal körül, még ifjabb Horváth Sándor is leruccant négyheti lógós szabadságra, s kivételesen nem Krácsun Róza körül settenkedett, hanem itt vitatkozott az apja söre mellett, s a hangjával torkolgatta a három napkeleti bölcset, ahogy ő hívta a diákokat. Sándor militarista volt, s rendületlenül hitt a német győzelemben. Őt az amerikai hadüzenet sem félemlítette meg. Amíg azok áttutajoznak az Óceánon! Alfréd nyájasan iparkodott egyetérteni vele. Sándor közel kétméteres ember, már lúgot is ittak érte, s Behr az erőnek még a tájékozatlanságot is elnézte. Laci azonban gyűlölte a németeket, szidta a militarizmust, s Wilson pontjairól ábrándozott. Zoltán viszont Ilonkát nézte, aki a bátyja széke mögött állt, s nagyokat kacagott a két összekakaskodó unokatestvéren.
Férjem 51 évesen elhunyt, két árva maradt utána: 25 éves súlyos fogyatékos gyermek, és egy kiskorú. Azt szeretném megtudni, hogy a beteg gyermekre igényelhető- e árvasági, mert jelenleg rokkantsági járadékot kap, viszont az árvasági magasabb összegű lenne. Diákot rendelhet pár napra, hétre, de akár hónapokra is. Így annyi költsége merül fel, amennyit a feladat ellátása valóban megkíván. DIÁKMUNKA - Mire jó? Megéri? Biztonságos? Kényelmes? Dilemmák a diákmunkával kapcsolatban Az árvaellátásra, mint hozzátartozói nyugellátásra gyermekei akkor jogosultak, ha édesapjuk öregségi nyugdíjasként hunyt el, vagy a haláláig a nyugdíjjogosultsághoz szükséges szolgálati időt megszerezte. Az árvaellátás a gyermek 16. életévének betöltéséig jár, nappali tagozatos tanulmányok esetén 25 éves korig. Azonban ha a gyermek a jogosultság megszűnése előtt megváltozott munkaképességűvé vált, az árvaellátás az életkorára tekintet nélkül megilleti. Megváltozott munkaképesség címén akkor állapítható meg az árvaellátás, ha a szülő elhalálozása a gyermek 16.