A juhok bélférgeit gálicozással, terpentinnel (oleum therebinthinae), dohánylével kezelték A hólyagférgességet (ecchinococosis hepatis, e. pulmonum, E. cerebri) a májban, tüdőben és agyvelőben ismerik. Míg az első kettő a sertésben fordul elő, és azt mondják, hogy köves a mája vagy a tüdeje, az utóbbi a juhok megbetegedése. A juhok kergeséget kapnak tőle, és ha úgy nő a féreg, hogy a koponya felpuhul, a juhászok kivágják (Coenurisis). A szarvasmarhánál nem ismernek egyetlen olyan élősködőt sem, amely a bélben él. A mételős legelő az, ahol pocsolya fordul elő, ilyen volt Alsónémedin a közös és a tagos legelő egy része, meg a ványi gulya legelője. Mivel tudták, hogy a vizes területnek szerepe van a mételykor (fasciolosis) előidézésében, kerülték a lápos helyeket. Ha a lovak "hegyesfarkú gilisztája hugyozik, " akkor a ló végbele körül fehér csurgás van Vöröshagymát és fokhagymát etettek vele (Oxyurosis). A húgyszervek betegségeit tételezték fel minden kólikás állat esetében, mert elállt a vizelete.
Gyakran a fúvókát külön darabból illesztik a hangszerhez, ilyenkor bodza-, juhar-, szilvafából vagy szaruból készítik el. A különálló fúvóka neve szipka, csap, hossza 5–8 cm és a tülökbe csapolással illeszkedik. Ha szaruból készítik, a szarv levágott hegyét használják fel úgy, hogy a vastagabb végéből bicskával alakítják ki a szájhoz illeszkedő tölcsérszerű részt, a vékonyabb végéből pedig a hangszerhez csatlakozó csapot. Gyári trombita fúvókáját is szívesen használják e célra a pásztorok. A 20. században már többfelé, például Somogyban is használtak a szarukürt szerepében annál kissé hosszabb, egyenes, iparossal fémlemezből készíttetett bádogkürtöt is. DíszítéseSzerkesztés A kanásztülök-díszítés a hagyományos pásztorművészet egyik legjellemzőbb ága. Két stílusa különböztethető meg, az egyik a Felső-Tisza vidékére, Bereg, Ung, Zemplén, Szabolcs, Szatmár megye; a másik a Balaton vidékére, Somogy, Zala, Veszprém megyére jellemző. A felső-Tisza-vidéki pásztor "közvetve merít a körülötte zajló életből; csipkézetének eredetijét a cifrább magyar kostökzacskón, a szűrökön és subákon találjuk meg; a rózsa semmi egyéb, mint a cifraszűrön a csat szíját tartó bőrrózsa, amely három-négyrétű csipkézetes körből van összerakva.
A fű mennyisége és minősége változott aszerint, hogy hátakon vagy a gazdagabb ereken termett. Megcsapták a jószágot akkor is, amikor megfordították, a delelőre, a kúthoz terelték. A birkát, sertést nem legeltették a marhajáráson, mert a szarvasmarha nem evett ezek után. A libákat megtűrték a legelő szélében, de azok sem piszkíthatták a marhajárást. A sertések külön legelőn, leginkább a turjánba és az erdőbe jártak. Az emlékezet máig megőrizte Szőgyi öreg kanász alakját, aki nevén szólította a kanokat és azok szelíden odajöttek hozzá. Azt is tudta, hogy melyik koca fiadzik a vetésbe és arra különösen vigyázott. Egyébként a disznónyáj szétterülve szabadon legelt. A juhokat a ványi legelőn tartották, de legeltették az útszéleket, különösen pedig a tarlókat. Így hasznosították azokat a növényeket és terményeket, melyek más állat takarmányozására nem voltak alkalmasak és úgyis tönkrementek volna a tarlón. A pásztorok Alsónémediben egykor valóságos pásztor-dinasztiák éltek. Így a Kovács család egészen az ükapáig tudja visszavezetni a gulyás foglalkozást.