Mik a legfontosabb határidők, meddig lehet majd jelentkezni és mikor lesznek az írásbelik? Összeszedtük, mire számíthattok a következő hónapokban. A központi írásbeli vizsgákat az egész országban ugyanabban az időpontban – 2021. január 23-án 10 órától – szervezik meg. Ugyanez az időpont vonatkozik a négy- vagy ötosztályos középiskolákba, hat- vagy nyolcosztályos gimnáziumokba, illetve az Arany János Tehetséggondozó Programba jelentkezőkre is. A pótló írásbelit 2021. január 28-án, 14 órától tartják majd, de ezen a vizsgán csak azok a diákok vehetnek részt, akik az előző írásbelire alapos ok miatt nem tudtak elmenni. Vizsgaismétlésre nincs mód, minden tanuló csak egyszer tehet azonos típusú központi írásbeli vizsgát – hívja fel a figyelmet az Oktatási Hivatal. Meddig lehet jelentkezni a központi felvételi vizsgára? A diákok 2020. december 4-ig jelentkezhetnek az írásbeli felvételi vizsgára az oldalról letölthető "tanulói jelentkezési lap" benyújtásával – fontos, hogy ennek az űrlapnak a kitöltésével még csak azt jelzik a tanulók, hogy részt szeretnének venni az írásbeli vizsgán, a konkrét középiskolai jelentkezés egy másik űrlap kitöltésével történik majd.
Kedden megjelent a 2020/2021-es tanév rendje, amiből az is kiderül, mikor lesz a 2021-es középiskolai felvételi és beiratkozás. Mutatjuk a legfontosabb dátumokat. Itt vannak a 2021-es felvételki megoldásai és feladatlapjai: 2020. október 20. A középfokú iskolák meghatározzák a tanulmányi területeiket és nyilvánosságra hozzák a honlapjukon a felvételi tájékoztatójukat. Ebben a szükők és a diákok információkat találnak a szabályokról és határidőkről. 2020. október 31. Az általános iskolák is tájékoztatják a nyolcadikosokat a felvételi menetéről. 2020. november 16. Az Oktatási Hivatal eddig teszi közzé a 6 és 8 évfolyamos gimnáziumi központi írásbeli felvételi vizsgát szervező gimnáziumok, továbbá a nyolcadik évfolyamosok számára központi írásbeli felvételi vizsgát szerzevő intézmények listáját. 2020. december 4. A központi felvételi vizsgákra való jelentkezés határideje. Ezt közvetlenül abban az iskolában kell leadni, ahol a diákok meg szeretnék írni a tesztet. 2020. december 11. Az Arany János Tehetséggondozó Programra történő pályázatok benyújtási határideje.
Ózd, Petőfi út 20. Iskolánk Ózd város és térsége közoktatásában és szakképzésében hosszú évtizedek óta meghatározó szerepet tölt be. A mindenkori törvényi változásokhoz és a munkaerő-piac igényeihez alkalmazkodva képzési kínálata folyamatosan bővül. Képzéseink általános jellemzői: A 2020 szeptemberében induló technikumi oktatás 5 éves középiskolai képzési forma, ahol a közismereti tantárgyak oktatásával párhuzamosan a 9-10. évfolyamon kezdetben általános szakmai alapozó oktatás folyik, majd a további évfolyamokon a választott ágazati szakirány tananyagtartalma szerint folytatódik szakmai elméleti és gyakorlati oktatás. A képzés végére a tanuló az érettségi végzettség mellett technikus szintű szakképesítést szerezhet. Választható ágazatok: Iskolánkban hosszú évtizedes hagyományai vannak az elektronika és informatika szakterületén folyó az oktatásnak. Immár harmadik éve azonban, hogy képzési palettánkon megjelenik az egészségügy ágazat is, bővítve ezzel a nappali tagozaton megszerezhető szakképesítések kínálatát.
Korszerűen felszerelt szaktantermek, mérőlaborok, demonstrációs termek segítik a gyakorlati oktatást. Ipar 4. 0-ás technológiával felszerelt Digitális Közösségi Alkotóműhely, ahol lehetőség nyílik robottechnika, 3D-tervezés – nyomtatás, lézervágás, programozható elektronika ismereteinek elsajátítására. Az iskola akkreditált ECDL vizsgaközpont. Az egyes ágazati képzésekre jelentkezők teljesítményének értékelése A felkínált tanulmányi területekre való felvételi kérelmek elbírálásakor a következőket vesszük figyelembe: Az általános iskolai tanulmányi eredmények év végi osztályzatok: magyar (átlag), idegen nyelv, matematika, történelem, fizika /biológia*– Elérhető pontszám: 50 pont félévi osztályzatok: magyar (átlag), idegen nyelv, matematika, történelem, fizika/biológia* – Elérhető pontszám: 50 pont ( ⃰egészségügy ágazat esetében) A pontszámot az adott évi osztályzatok kétszerezésével számoljuk. Szóbeli elbeszélgetés: Kötetlen beszélgetés folyik a tanuló érdeklődési köréről és az általános iskolás tananyagon alapuló műveltségi kérdésekről.
Középiskolai felvételi tájékoztató 2020-2021-es tanév Felvételi tájékoztató OM: 038514 Debreceni Bárczi Gusztáv EGYMI, Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégium 4024 Debrecen Budai Ézsaiás u. postázási cím: 4024 Debrecen Budai Ézsaiás u. 0001 készségfejlesztő iskola: a szakképzésben részt venni nem tudó enyhe értelmi fogyatékos (azok a sajátos nevelési igényű, tanulásban akadályozott tanulók, akik a szakiskola 9. évfolyamát sikertelenül teljesítették), valamint a középsúlyos értelmi fogyatékos tanulók részére az életkezdéshez, valamint a munkába álláshoz szükséges alapvető ismereteket nyújtó képzés, amelyen szakképzés nem folyik.