A pályázat keretösszege 14, 3 Mrd Ft. Határidő meghosszabbítva: 2025. december 31. Pályázati felhívás a nyilvánosság bevonására irányuló, innovatív, társadalmi hatással bíró, élelmiszeripari projektötletek piacképességi tesztelésének támogatására. A pályázat célja annak tesztelése, hogy egy ötlet, egy bizonyos koncepció vagy megközelítés megvalósulása az elképzeléseknek megfelelő társadalmi hatást eredményezi-e. Pályázatot önállóan és konzorciumi formában is be lehet nyújtani. A támogatás összege legfeljebb 50. A pályázati kiírás nyelve angol. A BKV Zrt. pályázati felhívása 7. és 8. osztályos tanulók számára, a budapesti villamos vasúthoz kapcsolódó közlekedéstörténeti versenyben való részvételre. Pályázati felhívás a Kiíró vonzáskörzetében élő helyi közösségek igényeire alapuló és részvételével megvalósuló programok támogatására. A támogatás összege a legtöbb szavazatot kapott pályázó esetében 400. 000 Ft; a második legtöbb szavazatot kapott pályázó esetében 200. 000 Ft; a legkevesebb szavazatot kapott pályázó esetében 100.
Hirdetmények Kunsz-Isk 2021-05-25T08:10:21+00:00 KÖRNYEZETVÉDELMI FELHÍVÁS 2021. 05. 22. Elektronikai hulladékgyűjtést szervezünk az iskolában 2021. június 09-én és 10-én. Ezeken a napokon 8:00 órától rakhatják le az udvaron kijelölt helyre a szülők és a község lakói a feleslegessé vált elektromos berendezéseket (háztartási kisgépek, hűtő- és fagyasztószekrények televíziók, számítástechnikai eszközök stb). Kérünk mindenkit, hogy motor nélküli, vagy szemetet tartalmazó gépeket ne hozzanak be, mert nem szállítják el! Diákönkormányzat 2020. 09. 15. Elektronikai hulladékgyűjtést szervezünk az iskolában 2020. szeptember 28-án és 29-én. Ezeken a napokon 8:00 órától rakhatják le az udvaron kijelölt helyre a tanulók, szülők és a község lakói a feleslegessé vált elektromos berendezéseket (háztartási kisgépek, hűtő- és fagyasztószekrények televíziók, számítástechnikai eszközök stb). A fémhulladékgyűjtésre ugyanebben az időpontban kerül sor. Kérjük a szülőket, hogy a távolságtartási szabályokat fokozottan tartsák be, továbbá mindenki viseljen kesztyűt és maszkot!
Jelentkezés önéletrajz megküldésével az alábbi e-mail címre: 2019. 03. 29. Elektronikai hulladékgyűjtést szervezünk az iskolában 2019. április 24-25-én. Ezen a napon 8:00 órától rakhatják le a tanulók, szülők és a község lakói a feleslegessé vált elektromos berendezéseket (háztartási kisgépek, hűtő- és fagyasztószekrények televíziók, számítástechnikai eszközök stb). Ugyanezen a két napon vasgyűjtést is szervezünk. Kérjük, hogy segítsék tanulóinkat! PÁLYÁZAT FELHÍVÁS 2019. 01. 16. A Kunszállási Gyermekekért Alapítvány kuratóriuma nyílt pályázatot hirdet a község Tóth Pál Általános Iskolájában végzett, helybeli és jelenleg gimnázium, szakgimnázium, szakközépiskola nappali tagozatos 9-12. évfolyamán tanulók számára, ösztöndíj elnyerése céljából. Iskolatípusonként egy-egy nyertes pályázó a jelen tanév második félévében 4000-4000 Ft/hó ösztöndíjban részesül. Pályázni legalább 4. 00 tanulmányi eredménnyel lehet. A pályázó írásbeli kérelmében közölje adóazonosítóját, személyi igazolványának számát, és mellékelje a 2018/19.
A programban regisztrált kereskedők listája és a megvásárolható készülékeket tartalmazó gépkatalógusok továbbra is elérhetőek a pályázati portálon. A kérelmenként átlagosan igényelt és megítélt 43 ezer forint támogatás azt jelzi, hogy a A háztartások fűtése a legnagyobb szennyező Az Országos Meteorológiai Szolgálat adatai szerint Magyarországon közel 50 százalékban felel a légszennyezettségért a háztartási tüzelés, megelőzve ezzel a mezőgazdaság és a közlekedés környezetkárosító hatását. háztartások túlnyomó többsége az elérhető legmagasabb, A+++ energiahatékonysági kategóriájú nagygép beszerzése mellett döntött. Az új készülékek beüzemelése éves szinten 28 millió kWh lakossági energiamegtakarítást és 25 ezer tonnával csökkenő szén-dioxid-kibocsátást is eredmé Otthon Melege Program eddigi alprogramjai összesen már több mint 300 ezer háztartás energetikai korszerűsítését tették lehetővé, mintegy 70 milliárd forint összértékben, 36 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással. Energetikai szempontból a végrehajtott korszerűsítéseknek évente összességében mintegy 300 millió kWh lakossági energiamegtakarítás köszönhető.
Ennek nyomán a biztosított összeget rendszerint néhány óra alatt lejegyzik. Nagy valószínűséggel a szerverösszeomlásokra vezethető vissza az az akkor született döntés is, hogy az egész ország helyett térségenként nyitják meg az online lehetőséget. (Azt viszont, hogy a beadási ablak az érdeklődők számára tényleg csak néhány órán át áll nyitva, most szentesítették először. ) Bár akkor felelősöket nem neveztek meg – a galibát sokak egy fontos pozícióba ültetett rokon rossz döntéseire vezették vissza -, a lebonyolítást az állami ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. -től az e célra alapított állami NFSI vette át. Az elmúlt évek során a pályáztatás ebből a szempontból - egy 2015-ös "hálózati üzemzavart leszámítva - nyugodt mederben zajlott. (Szakértők szerint nagy számú, egyidejű online megkeresés kezelése az informatika világában régóta megoldott. ) Míg a jelentkezési ablakot korábban hajnali 0 órától nyitották meg, két éve átálltak a reggel 8-ra. Az értelemszerűen ekkor induló áramhálózati karbantartások mindeddig mégse merültek fel a pályáztatást akadályozó tényezőké Orbán-kormány parlamenti választások utáni átszabása jelentős törést hozott a tavalyra egyre inkább felfutó, vissza nem térítendő lakossági energiahatékonysági támogatások terén.
NEA 2023 pályázatok Megjelentek a Nemzeti Együttműködési Alap civil szervezetek 2023. évi működésének és programjainak támogatására. Pályázat innovatív KKV-k részére külpiacra jutást elősegítő programban való részvételre és támogatás elnyerésére Pályázati felhívás innovatív KKV-k számára, hathónapos, a külpiacra jutást elősegítő programban való részvételre és támogatás elnyerésére. A pályázat célja többek között, hogy a résztvevők felmérjék kutatásuk vagy kereskedelmi ambícióik életképességét a nemzetközi piacokon. A program során piaci megvalósíthatósági tanulmányokat készíthetnek el és helyi szakértőkkel dolgozhatnak a kiválasztott célországban. A támogatás összege legfeljebb 60. 000 EUR. A pályázati kiírás nyelve angol. Vállalkozóvá válást elősegítő támogatás Pályázati felhívás álláskeresők számára, vállalkozóvá válást elősegítő támogatás elnyerésére. Pillanatnyilag 3 megyében elérhető. Pályázat feldolgozóipari KKV-k részére, energiaköltségek és beruházások támogatására Pályázati felhívás feldolgozóipari mikro-, kis és középvállalkozások számára, 2022. október, november, december havi energiaköltségeik, valamint energiahatékonysági beruházásaik támogatására.
A pályázat benyújtására minden régióban az adott napon 10 és 14 óra között van lehetőség. A rendelkezésre álló 2 milliárd forintot régiónként, lakosságarányosan osztotta el a minisztérium, a pályázatok benyújtására a keret kimerüléséig van lehetőség. Az Otthon melege program 10 alprogramjával a kormány eddig több mint 200 ezer háztartás energetikai korszerűsítéséhez járult hozzá, mintegy 30 milliárd forint támogatással. A beruházásokkal elért évi 260-270 millió kilowattórás lakossági energia-megtakarítás mintegy 95 ezer átlagos méretű magyar háztartás éves elektromosenergia-fogyasztásának felel meg. Az Otthon melege program eredményeképpen évente átlagosan 10 milliárd forint rezsiösszeg marad a magyar családoknál. A támogatott fejlesztések háztartásonként évente 10 ezer forinttól 180 ezer forintig terjedő megtakarítást eredményeznek. A programnak emellett jelentős környezetkímélő hatása is van, általa éves szinten 100 ezer tonnával csökken a szén-dioxid-kibocsátás. A kiírással kapcsolatos részleteket a weboldalon érhetik el az érdeklődők.
000 Ft. Pályázati felhívás 35 év alatti vegyészhallgatók és kémiához kapcsolódó területeken tanulmányokat folytató hallgatók számára, európai uniós versenyben való részvételre. A pályázat keretében a jelentkezőket arra kérik, hogy beszéljenek a jövőképükről, és arról, hogy a kémia milyen szerepet játszhat ennek a jövőnek a megvalósításában. A díjazottak brüsszeli utazást és 500 EUR pénzjutalmat kapnak. A pályázati kiírás nyelve angol. Pályázati felhívás a Music Moves Europe program európai uniós szintű közvetítőszervezetének kiválasztására, az európai kulturális és nyelvi sokszínűség és örökség megőrzése, fejlesztése és előmozdítása; valamint a kulturális és kreatív ágazatok, különösen az audiovizuális ágazat versenyképességének és gazdasági potenciáljának növelése érdekében. A pályázat célja többek között a fenntartható zenei terjesztés támogatása, különös tekintettel az élőzenére, valamint az európai zenei ágazat versenyképességének, innovációjának és sokszínűségének fokozása. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legalább két tagja van amelyek két különböző programországban vannak bejegyezve.