Felhatalmazás, de ezúttal közjegyző előtti kell abban az esetben, ha egy magánszemély autója ügyében egy másik magánszemély jelentkezik eljárni. Hogy elkerüljék azt, hogy egy már továbbadott autó után kérjen nevére szóló törzskönyvet a régi tulajdonos az ő nevére szóló adásvételi szerződéssel, nem elég csak lepapírozni az ügyet. Közúton forgalmival, törzskönyv megléte nélkül is szabályosan lehet közlekedni az autóval, tehát elvihető a RAR-hoz, ahol a kérvény és a papírok iktatása után a szóban forgó járművet is bevizsgálják. Az új törzslap kiadása nincs ingyen. Maga a dokumentum mintegy 250 lejbe kerül, de a többi ügyintézési és átvizsgálási költséggel együtt az új okmány kiadásának költségei megütik a 400 lejt. Ez az ügytípus nem igényel előzetes időpont-egyeztetést, a papírok birtokában bármikor be lehet menni elindítani a folyamatot. Princz Csaba
Szinte nem telik úgy el hét, hogy ne beszélnék én vagy kollégáim valakivel német autó okmányok miatt. Gondolok itt arra, hogy elveszett, megrongálódott, nem kapott meg minden dokumentumot az autóhoz és így tovább. Egy ilyen eset volt, hogy egy úr vett egy német magánszemélytől egy muzeális 911-es Porsche-t hiányos okmányokkal, ráadásul az okmányok egy része nem volt eredeti. Az szinte minden esetben közös, hogy utólag verik az emberek a saját fejüket a falba, hogy mekkora hibát követtek el. Mi igyekszünk megadni minden tudást az olvasóinknak itt a BLOG-ban, hogy elkerülhessék ezeket a költséges és kellemetlen tévedéseket, de ehhez az kell, hogy előre tájékozódjanak vagy vegyék fel velünk a kapcsolatot. Ugyanakkor, pár napja beszéltem egy úrral, akinek valaki 35. 000Ft. –os ajánlatot adott elveszett külföldi okmányainak komplett pótlására. Az ilyen dolgot igen merésznek tartom mindkét részről, tekintve, hogy a hivatalban fizetendő díj is hasonló nagyságrend elveszett okmányok pótlása esetén itt Németországban, és ne feledjük, hogy ebben az esetben maga a tulajdonos pótolja, akinek a néven vannak az okmányok.