Országszerte 6, 4 százalékkal csökkent a kiadó lakások bérleti díja augusztusban az egy évvel korábbihoz képest a KSH és az lakbérindexe szerint. A legerősebb albérletpiaccal rendelkező fővárosban több mint 10 százalékos volt az éves áresés augusztusban, a belső kerületekben pedig jelentősen megnőtt a kínálat. A budapesti kiadó használt lakások átlagos bérleti díja szeptember végén 140 ezer forint volt, hasonlóan olcsón három-négy évvel ezelőtt lehetett albérletbe költözni. Nemcsak a fővárosban, hanem az egész magyar albérletpiacon csökkentek a bérleti díjak – derült ki az elemzéséből. A KSH– lakbérindex szerint augusztusban 6, 4 százalékos volt a csökkenés éves összevetésben. Az országos átlagot meghaladó mértékben, tavalyhoz képest 10, 2 százalékkal csökkentek a budapesti lakbé megyében 3, 7 százalékkal, a dél-alföldi régióban 3, 6 százalékkal, a Nyugat-Dunántúlon pedig 3 százalékkal mérséklődtek a bérleti díjak, míg a dél-dunántúli térségben 0, 8 százalékos volt a visszaesés. Ezzel párhuzamosan ugyanakkor a Közép-Dunántúl kiadó lakásainál 0, 2 százalékos emelkedés történt, az észak-magyarországi albérletekért pedig 2, 4 százalékkal többet kellett adni.
Azonban ha mégis dönthetünk erről kétszer is gondoljuk át kivel bútorozunk össze. Sok esetben például nem a legjobb barátainkkal érdemes összeköltözni, vagy épp ellenkezőleg. Azt gondoljuk, hogy egyedül a legjobb, azonban minden embernek jól jöhet a társaság a hétköznapokban is. Ha egyik ismerősünkkel költözünk össze, mindenféleképpen érdemes megbeszélni a szabályokat, ki mikor mosogat, mikor viszi le szemetet, mikor csinál egyéb házimunkát. A későbbiekben nagyon sok konfliktust lehet megoldani ennek segítségével. Albérlettípusok Budapesten Ha megszületett az elhatározás a különköltözésre és már azt is sikerült eldöntenünk, hogy Budapesten keressük meg új lakhelyünket, rengeteg lehetőség közül választathatunk, mi 3+1, azaz 4 lehetőséget mutatunk be ebben a cikkben. Bemutatjuk az átlagárakat, mind a drágább (belső kerületek, illetve Buda), mind az olcsóbb, általában külvárosi területeken. Szoba bérlése Ha albérletbe történő költözésre szánjuk el magunkat Budapesten, a lakhatási lehetőségek közül mindenféleképpen a legolcsóbb lehetőség, ha szobát bérlünk.
Albérletárak Budapesten A tényezők után most nézzük pontosan az árakat a szoba, garzon, valamint teljes lakás bérlése esetén a külső, olcsóbb, valamint a belső és budai drágább kerületekben. Garzon bérlése esetén a külső kerületekben körülbelül 40-50 ezer forintos átlagárral számolhatunk, ami közel fele a legdrágább kerületekben (I, XII) bérelhető 80-100 ezer Forintos garzonoknak. Teljes lakás bérlése esetén a különbség még kisebb, mint az előző esetekben. A külső kerületekben, mint például a XVI, XVIII vagy XVII az átlagos 50 négyzetméteres lakások 60 ezer és 80 000 Forint között mozognak. Ezzel szemben 2017-ben a XI kerületben 100-120 ezer forintért, az első kerületben hasonló árakon, míg a még népszerűnek számító VI kerületben nem ritka akár teljes lakások 200 ezer forintos bérleti ára sem. Amint azt a korábbiakban említettük a szoba bérlése jelenleg a legolcsóbb lehetőség Budapesten, ha albérletben gondolkozunk. A külső kerületekben már forintért találhatunk szobát, a belső kerületekben azonban itt is felszöknek az árak, hiszen nem ritka az 60-70 ezres szobaárak sem.
Ki tudja, meddig emelkednek még. (A személyi hitel kamatokról nem is beszélve. ) Tehát most valóban rosszul járt, aki kivárt, és borítékolhatóan rosszul jár a jövőben is, aki már most megtehetné, hogy felveszi a hitelt, önereje is van, de nem cselekszik. Igen ám, de mi van azokkal, akik arra várnak, hogy ismét 3 százalék legyen a hitelek kamatlába? Nos, egyrészt az nem mostanában lesz a jelen gazdasági helyzetben, másrészt a kedvezőtlenebb kamatozású hitelt - pl. egy most felvett 6, 5 százalékos hitelt - később ugyanúgy ki lehet váltani a kedvezővel. Viszont ha tovább halogatja valaki a hitelfelvételt, lehet, hogy már csak 7, 5 százalékra tud szerződni - biztosan veszít ezen, mégha később ezt is ugyanúgy kiváltja, mint a 6, 5 százalékos hitelével tette volna, mert addig is többet fizetett. Néhány százalékos eltérés ugyanis óriási, több milliós különbséget eredményezhet a teljes visszafizetendő összegben. Bérelni vagy venni? Akinek az önerő nem jelent problémát, viszont nehezen tudna az albérleti díjánál nagyobb törlesztőrészletet kigazdálkodni, annak nagy dilemma lehet, hogy mekkora hitelt tud úgy felvenni, hogy a törlesztő ne haladja meg a jelenlegi költségeit, abból pedig mekkora lakás tudna vásárolni, illetve hol.
Budapesten mindenki megtalálja a számítását. A belváros ideális azoknak akik szeretik ha pörög körülöttük az élet, sosincs megállás. A külvárosi albérletek a XVI, XVII, XVIII és XIX kerületben pedig ideális lehet családok és nyugodtabb körülményekre vágyók számára. A sokszínűség mellett a főváros egyik nagy előnye a közlekedés. Négy metróvonalával és számtalan további tömegközlekedési eszközének hála csak akkor kell gyalogolnunk, ha éppen időnk és energiánk engedi. Mindemellett nagyon hasznos ha a már említett külső kerületekben, nyugodt környezetben szeretnénk új otthonunkba költözni, de munkahelyünk a belvárosban található. A képen látszik, hogy viszonylag rövid idő alatt érünk el a külvárosi helyszínről a belvárosba, egyébként rengeteg opcióval. Fővárosunkban van a legváltozatosabb oktatás. Rengeteg felsőoktatási intézmény kara található meg Budapesten, legyen az az egyetemek egyike, vagy egy szakemberképző OKJ. Egyedül vagy társaságban? Sok esetben sajnos nincs lehetőségünk választani, hogy egyedül vagy egy másik emberrel szeretnénk összeköltözni, hiszen mint tudjuk az álbérletárak Budapesten nem a legalacsonyabbak.
Vannak városok, ahol az albérleti díjak viszonylag magasak, viszont a panellakások négyzetméterára egészen kedvező maradt: Természetesen azt nem szabad kihagyni a képletből, hogy ingatlant Magyarországon nem lehet önerő nélkül vásárolni. Tehát igazából a dilemma, hogy béreljünk-e vagy vegyünk, azoknak realitás, akik az önerőt elő tudják teremteni. Egyre szigorúbbak a bankok is a hiteligénylőkkel szemben a járvány óta: alaposan vizsgálják a hitelképességet, ráadásul a babaváró hitel teljes összege sem számítható be önerőként és az MNB határozottan bírálja a gyakorlatot, amikor egy jelzálog hitelhez kapcsolódó önerőt személyi hitelből engednek fedezni. Így annak érdemes belevágni a lakásvásárlásba, akinek az önerő rendelkezésére áll. Ebben az elemzésben a feltételezett vételár 20 százalékát vettük önerőnek, ez azonban bankonként eltérő lehet. Ha tegyük fel, albérlet fizetése helyett egy 50 m2-es téglalakást vásárolnánk, az átlagos négyzetméterárak alapján Budapesten 43, 35 millió forintra lenne szükség, melyből 8, 67 milliót önerőből kellene finanszírozni.
Koós Anna • 2022. július 11. 10:01 Örök dilemma az albérletben élők számára, hogy olcsóbb-e fizetni a bérleti díjat, vagy hasonló nagyságú hitel törlesztőrészletet vállalva már saját lakást is lehetne venni. Hamarosan megindul az egyetemisták rohama az eladó és kiadó lakásokért, miközben a fizetendő díjak, hitelkamatok rohamosan emelkednek. Ilyen bizonytalan gazdasági helyzetben különösen fontos, hogy megalapozott pénzügyi döntést hozzon az ember, ne ugorjon fejest egy olyan hitelbe, amelyet aztán nem tud törleszteni, vagy ne fizessen többet egy albérletért, mint amit a banknak kellene fizetnie, hogy megvegyen egy lakást. A Pénzcentrum friss elemzéséből kiderül, hogy Budapesten és a megyeszékhelyeken alacsonyabb-e az albérleti díj, vagy olcsóbb ingatlant vásárolni és a banknak törleszteni. Az utóbbi években rengeteg ellentétes folyamat zajlott a lakáspiacon. A pandémia alatt megcsappant a kereslet a városi lakások iránt, és nőtt az agglomerációs ingatlanok iránt. A rövidtávú lakáskiadásnak, AirBnB-nek is betett a járvány, így rengeteg ilyen lakás vált hosszútávon kiadóvá, vagy eladóvá.
Ha üzleti útra érkezik, és hosszabb távra tervez, lehetősége nyílik, olyan az üzleti élethez szükséges szolgáltatások igénybevételére, melyet máshol nem találhat. Budapesti albérletek olcsón? Nagyon sokan panaszkodnak arra, hogy Budapest városában nagyon nehéz olyan albérletet találni, mely olcsó, és minden igényt kielégítően tökéletes lenne. Ha eddig Ön sem talált megfelelőt, akkor ajánlom a figyelmébe weboldalunkat! Ha, ugyanis itt bővebben tájékozódik majd, akkor rá fog jönni arra, hogy a Prémium apartmanház megadja az Ön számára mindazt, amit egy otthonos albérlettől elvár, és ráadásul, nagyon kedvező áron, hozzá is juthat a megfelelő lakáshoz, apartmanhoz. Bízzon a sok éves tapasztalatban, és válassza Ön is a Prémium apartmanház nyújtotta előnyöket, ugyanis kiváló lehetőséget rejt magában!