Egy ilyen eseményt a vezető író tervez meg? Mondjuk úgy, hogy a vezető író a producerrel közösen. De Claudia visszatéréséhez még semmi közöm nincs, csak örültem neki nagyon, azt az elődöm írta. Azt, hogy én hogy dolgozom, a nézők talán majd fél év múlva érzékelik. Jövő nyá, hogy valaminek a vezetője, de még hónapokig "nincs köze" hozzá. Ez olyan, mintha leváltanák a gyárigazgatót, mert rossz volt a termék, de fél évig még ugyanazt gyártanák. A Barátok közt eddig sem volt rossz, hiszen ez – akárhonnan nézzük is – sikerszéria. A tulajdonosok vérfrissítést akartak, ami egy ilyen hosszú ideje működő sorozatnál érthető. Egyébként viszont tényleg tudathasadásos állapot, hogy mondjuk télen írunk meg egy jelenetet, de figyelnünk kell rá, hogy bizony már nyári hőségben fog forogni, és mehetnek a szereplőink strandolni. Mielőtt leültünk beszélgetni, egyet kért: ne kérdezzek a sztoriról, mert arról nem beszélhet. El tudom képzelni, hányan próbálják kiszedni önből, miben mesterkedik Berényi Claudia, vagy hogy mi lesz Vili bácsival.
Közöltem vele, hogy igenis értem, és elkezdtem neki lefordítani. Tudniillik a németek egy évaddal hátrébb voltak, és azt a történetet én már ismertem. Így hamar összeraktam, hogy melyik német szó melyik angolnak felel meg. Na akkor beírattak egy nyelviskolába, ahol kiderült, hogy egész jól beszélek németül. Hála a Star Treknek. Azóta gyakorlatilag mindenevő vagyok, ami a sorozatokat illeti. A Barátok köztöt is a kezdetektől néztem. Egyébként fel sem merült bennem, hogy írjak is, de egyszer csak úgy alakult, hogy nem volt munkám, és a Barátok közt akkori producere, Kalamár Tamás megkérdezte, nem volna-e kedvem kipróbálni? Ez mikor volt? Úristen, már 15 éve! Először forgatókönyvírónak kért föl. Illetve dehogy kért föl, adott egy esélyt. Utána kaptam a stábtól nagyon sok türelmet, hogy ezt megtanuljam. Évekig dolgoztam benne, aztán kicsit abbahagytam, más dolgok kezdtek érdekelni. De visszajöttem ebbe a világba, mert írására a legbüszkébb? Az Oltári csajok nagyon jól teljesített a csatornának.
Sorozatbeli karakteréről azt nyilatkozta, hogy Simon a titokzatos idegen, egy rendkívül spontán, laza és tiszta szívű ember, amolyan jó gyerek. "Élvezi az életet, sportol, motorozik, de idővel egyre több minden derül ki róla… Az írók beletrafáltak, ugyanis én is valahogy így jellemezném magam" – ismerte be. Vajon azonnal befogadták? "Az első forgatási napom szuperül telt. Nem volt sok tapasztalatom a filmezés terén, de a stáb összes tagja türelemmel kezelte ezt, ami pozitív löketet adott az önbizalmamnak. A nap végére úgy éreztem, mintha évek óta együtt dolgoznánk" – vallotta be a színész, aki azt is elárulta, úgy tudja, hosszú távon számolnak a sorozatban a figurájával. Szeretne sokáig Barátok közt maradni? "Ha elutaznék Indiába, legalább két-három hónapra lenne szükségem, hogy egy kicsit beolvadjak az ottani életbe, élni tudjam az indiai hétköznapokat. Ugyanezt érzem a Barátok közt esetében. A színház mellett mindig érdekelt ez a világ is. Idő kell, hogy megismerjem. Eddig nagyon jól érzem magam, nem állnék tovább.