Vagyis megkapjuk a dekára kimért sablonszereplőket akik mindenféle jellem vagy karakterfejlődés nélkül mennek végig a filmen. Már csak a zenékben láttam némi kapaszkodót de azok sem érnek sok mindent. A supercell OP zenéje kiábrándítóan unalmas és semmilyen, a Natsuki-nak hangot ado Watanabe Mayu meg úgy vernyákolja végig az ED-et mint egy macska akit éppen nyúznak. Ez lenne tehát a Nerawareta Gakuen egy kiábrándítóan semmilyen film ami próbál nagyon mélynek látszani azzal, hogy 10 percenként feldob egy érdekes gondolatot amit aztán egyáltalán nem bont ki és végül csak az marad meg az egészből, hogy a tsundere veri a hülyegyereket majdnem 2 órán keresztül. Olvastam olyan dolgokat is róla, hogy fel lehet fogni egyfajta műfaj paródiának is a filmet de az a baj, hogy még annak sem jó és én erről nem tudom elhinni, hogy paródiának szánták. Nem érdemes próbát tenni vele mert a végeredmény csak egy elpocsékolt 2 óra lesz az életedből.
Aztán ott van Kahori a szende shy girl aki igazából csak azért kellett, hogy legyen még egy csaj, hogy meglegyen a szerelmi háromszög mert amúgy a karakterének más értelme nincs az biztos. Ryoichi pedig.... hát nem tudom. Mint misztikus karakter jól működik de nála a készítők max addig jutottak, hogy legyen misztikus bishounen aki állandóan fenkölten és filozófikusan beszél és mindennek megkérdőjelezi az értelmét de ez egy idő meg mocskosul fárasztóvá teszi a karaktert mert akárhányszor megszólal már lehet tudni, hogy megint valami konyhafilozófiát fog túlkomolykodottan előadni. Ja és van egy Pokemonja is akiről semmit semmit sem tudunk meg szóval vele ne is foglalkozzunk. Végül pedig ott van Yuriko akit a film úgymond egy gonosz karakternek próbál beállítani aki megrészegül a kapott hatalomtól viszont nála meg egy jókora pofonnal el lehetett volna intézni a dolgokat. Vagy egyszerűen csak hagyják leugrani és kész merthogy azt se tudjuk meg, hogy mi baja van és, hogy mi köze van hozzá a mobiloknak az is biztos.
Tehát történetvezetés téren a készítők beírhatnak maguknak egy k@ott nagy karót. De ugyanúgy a látványfelelősök is. Az anime komolyan úgy néz ki mint a tömény hányás egy aktívan sikerült pride buli után. Olyan mértékű giccsparádét kapunk a képükbe amit max a Shaft-tól várna az ember mert még a legkisebb fűszál is állandóan csillog, minden fénylik, állandóan sakura virágok hullanak mindenhol...... Jó azért a korrektség jegyében megjegyzem, hogy van pár pillanat amikor nem annyira zavaró a túlzott giccs, ezek főleg a sci-fi részeknél vannak mert ott ezek jól állnak az adott jelenetnek. De amúgy ez az egész nem több egy vásári effekt parádénál és egyszerűen nem tudom elhinni, hogy nem volt senki a stúdióban aki szólt volna a látványterezőknek, hogy "EMBER EZ MÁR EGY KICSIT SOK LESZ, VEGYETEK VISSZA MAGATOKBÓL! " De amennyi energiát beleöltek a CGI-ba azt mind a karakterdizájnon spórolták ki. A szereplők hótátlagosan néznek ki de Seki...... jézusom Atyaég mi ez? És szerencsétlen gyereknél ez megy az egész film alatt mert olyan elcseszett fejeket rajzoltak neki amiktől az embert azonnal elfogja a röhögés ha meglátja.
Mert mint kiderül a srác egy Esper vagyis egy telepatikus képességekkel rendelkező egyén aki a jövőből érkezett vissza, hogy minél több magához hasonló Esper-t teremtsen, hogy megmenthessék a Földet a teljes pusztulástól mivel a jövőben az emberiség már a Holdon él de Seki megjelenése nagyon belekavar Ryoichi terveibe. A történetről nagyjából ennyit érdemes tudni mivel max én is csak ennyit tudtam kihámozni az egészből mert a készítők nem azt a módszert választották, hogy szép lassan lépésről-lépésre magyaráznak el mindent hanem gyakorlatilag mindent a szerencsétlen nézőnek kell kitalálnia de ez nem olyan egyszerű lévén a történet egy iszonyatosan nagy katyvasz, ennek az időutazós és Esper srácok sztoriszálnak az égvilágon semmi értelme sincs és még normálisan sincs lezárva az egész. Ennek pedig a legfőbb oka, hogy az anime egyszerűen semmiféle választ nem ad egyetlen kérdésre, semmi sincs rendesen kibontva vagy megmagyarázva ezzel a jövőbeni technikával vagy a telepátiával kapcsolatban ami azért is szomorú mert ez a film majdnem két óra hosszú ami alatt azért ki lehetett volna fejteni bővebben de nem helyette mire megy el a filmből olyan jó 1 óra?