Ezért folyamatosan zajlik fatelepítési programunk, kiemelt figyelemmel fordulunk játszótereink karbantartása és folyamatos bővítése felé. Nagy sikerrel zajlik a buszmegállók egységesítése is városunkban, melynek keretein belül az összes belterületi buszmegállót kicseréljük, felújítjuk. Tisztelt Ügyfelünk! A lakosság folyamatosan növekvő igényeinek kívánt megfelelni a Dunakeszi Polgármesteri Hivatal, amikor az idei évben megújult ügyfélfogadási renddel nyitotta az évet. Most egy megújult honlappal kívánunk az ügyfelek nagyobb segítségére lenni. Az új ügyfélszolgálaton ezentúl egy helyen, tágabb ügyfélfogadási időben intézhetnek minden hivatali ügyet az ügyfelek, és a honlapon is igyekeztünk a lehető legtöbb információt elhelyezni, hogy már az ügyintézés elindítása előtt megfelelő tájékoztatást kapjanak a honlapra látogatók. Az eddigi törekvéseinket fenntartva, a Dunakeszi Polgármesteri Hivatal mind a lakossággal, mind a vállalkozókkal, szervezetekkel a hatékony együttműködés kialakítására törekszik.
1-15-PT1-2016-00059 Projekt összköltsége: 431. 660. 501. - Ft Megítélt támogatás: 400. - Ft Támogató: Nemzetgazdasági Minisztérium Regionális Programok Irányító Hatósága 1051 József nádor tér 2-4. Támogatási Szerződés megkötése: 2017. 04. A projekt állapota: előkészítés folyamatban, kiviteli tervek elkészítésének határideje 2017. 15. Várható befejezése: 2018. 31. Projekt megnevezése: Új óvodai intézmény létesítése Dunakeszin Projekt kódszáma: VEKOP-6. 1-15-PT1-2016-00052 Projekt összköltsége: 467. 090. 448. - Ft Megítélt támogatás: 330. - Ft A projekt állapota: előkészítés folyamatban, kiviteli tervek elkészítésének határideje 2017. 31. Várható befejezése: 2017. 17. Központi ügyfélvonal: +36 27 542 800 Telefonos ügyfélszolgálatunk ügyintézést biztosít munkanapokon az alábbi időpontokban: Hétfő 8:00 és 17:30 között, Kedd 8:00 és 16:00 között, Szerda 8:00 és 16:00 között, Csütörtök 8:00 és 16:00 között, Péntek 8. 00 és 12. 00 között. A telefonszám normál díjazásért hívható telefonszám. Munkaidőn kívüli műszaki ügyeleti telefonszám: +36 70 380 6473 Felhívjuk figyelmét, hogy ügyintézőink egy interaktív automata menürendszeren keresztül érhetőek el.
törvény a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzésről - 55/2009. 13. ) Kormányrendelet a vásárokról, piacokról és a bevásárlóközpontokról - 210/2009. ) Kormányrendelet a kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről - Dunakeszi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 30/2011. (VII. 25. ) önkormányzati rendelete a vendéglátóhelyek éjszakai nyitva tartásának rendjéről és a közterületi szeszesital-fogyasztás korlátozásának szabályairól Mikor és hogyan értesülök a nyilvántartásba vételről, hogyan kaphatom meg a működési engedélyt? A működési engedély az ügyfélszolgálatunkon személyesen is átvehető (ez esetben a nyomtatványon fel kell tüntetnie egy telefonszámot, amin ügyintézőink felvehetik Önnel a kapcsolatot, illetve jeleznie kell, hogy a személyes átvételi formát választja), illetve postai úton is kérhető a kézbesítés. A működési engedély kiadása hosszabb időt vesz igénybe, mivel az önkormányzati hatóságnak meg kell keresnie a szakhatóságokat is, az engedélyt pedig csak a szükséges szakhatósági állásfoglalások megérkezése után tudja kiadni.
Amennyiben ugyanazon üzemeltető ellen ismételten kifogás érkezik, a Pénzügyi és Jogi Bizottság az üzletben történő 22. 00 óra és 06. 00 óra között szeszesital árusítást szüneteltetheti, illetve a kereskedelmi üzlet éjszakai nyitva tartását korlátozhatja, továbbá, ha az eset körülményei azt indokolják, az éjszakai nyitva tartását beszüntetheti. 2. Vendéglátóhelyek: A vendéglátóhelyek és üzletek éjszakai (22. Dunakeszin a kérdést a vendéglátóhelyek éjszakai nyitva tartásának rendjéről és a közterületi szeszesital-fogyasztás korlátozásának szabályairól szóló 30/2011. ) önkormányzati rendelet szabályozza. A rendelet értelmében vendéglátó üzlet, az ahhoz tartozó terasz, kerthelyiség fő szabály szerint 22. 00 óra és másnap 06. 00 óra között nem tarthat nyitva. Amennyiben a vendéglátóhely üzemeltetője 22. 00 óra között szeretné vendéglátóhelyét nyitva tartani (akár egy konkrét rendezvény erejéig eseti egyedi nyitva tartással, akár határozatlan időre, folyamatos egyedi nyitva tartással), úgy a képviselő-testület hatáskörrel rendelkező bizottságához, azaz a Pénzügyi és Jogi Bizottsághoz kérelmet kell benyújtania.
§ szerinti intézkedés külön kormányrendelet szerinti támogatástartalmának megfelelő összeget jogosult igénybe venni átmeneti támogatásként, és ac) 2019. december 31-én nem minősült az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. rendelet (a továbbiakban: Atr. § (4a)-(4b) bekezdése** szerinti nehéz helyzetű vállalkozásnak, továbbá b) ha azt az adózás rendjéről szóló 2017. törvény 1. melléklet 29. pont 1. alpontja *** szerint nem tette meg - bejelenti a telephelyének címét. (5) Ha a vállalkozó 2019. december 31-én nehéz helyzetben lévő vállalkozásnak minősült, akkor a (4) bekezdés szerinti nyilatkozatban arról nyilatkozik, hogy olyan mikro- vagy kisvállalkozásnak minősül, amely nem áll az Atr. § (4a) bekezdés c) pontja szerinti eljárás hatálya alatt, továbbá esetében az Atr. § (4a) bekezdés d) pontja szerinti körülmény sem áll fenn. ** Atr.
A haszonbérleti szerződés hirdetményi úton történő közlése során figyelmen kívül kell hagyni e rendeletnek a biztonsági okmányon szerkesztett szerződésre vonatkozó rendelkezéseit. A jegyző a kifüggesztett haszonbérleti szerződésre rávezeti a kifüggesztés időpontját és az előhaszonbérletre jogosult jognyilatkozatának megtételére nyitva álló 15 napos határidő utolsó napját, azzal a figyelemfelhívással, hogy e határidő jogvesztő. A jegyző a haszonbérleti szerződést a 15 napos határidő utolsó napját követő legközelebbi munkanapon veszi le a hirdetőtábláról. Földforgalmi tv. 50. § (1) "A jegyző a nyilatkozattételre nyitva álló határidő leteltét követő 8 napon belül a beérkezett jognyilatkozatokról iratjegyzéket készít, és azt a haszonbérleti szerződés eredeti példányával, valamint a jognyilatkozatokkal együtt megküldi a) a haszonbérbeadó részére, ha a haszonbérleti szerződés mentes a mezőgazdasági igazgatási szerv jóváhagyása alól, vagy b) a mezőgazdasági igazgatási szerv részére jóváhagyás céljából.
Illetékesség: Dunakeszi Város közigazgatási területe. formanyomtatvány (kérelem), saját tulajdonú ingatlan vonatkozásában 30 napnál nem régebbi tulajdoni lap másolat, nem a kérelmező tulajdonában lévő helyiség esetében, a helyiség használatának jogcímére vonatkozó igazoló okirat (pl. bérleti szerződés), helyszínrajz, amely a telken belül történő parkolást mutatja be, üzlet alaprajza – bejelölve rajta a nettó árusító- vendéglátótér (m2), a kérelmező személyi azonosító okmányainak másolata (szem. ig., lakcímkártya). Alkalmazott jogszabály: 253/1997. rendelet az országos településrendezési és építési követelményekről Egyéb fontos tudnivaló: A tevékenység megszüntetése esetén az ügyfélnek a parkoló-terület bérleti szerződést fel kell mondania. Ügyleírás A lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról Dunakeszi Város Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2007. 11. ) önkormányzati rendelete rendelkezik. Az önkormányzati tulajdonú bérlakás igénylése, a bérlakással kapcsolatos bejelentések, kérelmek, valamint a részletfizetéses törlesztésre elidegenített önkormányzati lakásokkal kapcsolatos ügyintézés (végtörlesztési kérelem, végtörlesztés esetén elidegenítési és terhelési tilalom törléséhez való hozzájárulásról szóló nyilatkozat igénylése, egyenleg-lekérdezés) kezdeményezhető személyesen vagy postai úton, a vonatkozó kérelem benyújtásával.
A kérelem bármely anyakönyvvezetőnél benyújtható, az anyakönyvi kivonatok kiállítása illetékmentes. Az eljárást megindító irat benyújtásának módja: személyesen, postai úton vagy meghatalmazott útján. Születés anyakönyvezése A bemutatott iratok alapján a születés adatairól jegyzőkönyv készül, amely alapján anyakönyvi bejegyzés és anyakönyvi kivonat kerül kiállításra. Illetékességi terület: Dunakeszi közigazgatási területe Csatolandó mellékletek: a szülők személyazonosító okmányai orvos által kiállított születési jegyzőkönyv igazolás intézeten kívüli születésről az anya családi állapotának igazolása 30 napnál nem régebbi házassági anyakönyvi kivonat vagy teljes hatályú apai elismerő nyilatkozat A szülők nyilatkozata a gyermek megszületéséről (dátum, cím, gyermek neme, gyermek neve) Teljes hatályú apai elismerő nyilatkozat Teljes hatályú apai elismerő nyilatkozat iránti kérelmet a szülők együttesen, személyesen nyújthatnak be. Az eljárásra nincs időkorlát, amint az orvos kiadja az ehhez szükséges igazolást, az apai elismerő nyilatkozat megtehető.
Azonban egy esetleges jogszabálysértés megállapításánál a jegyző magát a társasházat és nem a közös képviselőt kötelezi a törvényes működés helyreállítására. Ha az eljárásban megállapításra kerül, hogy a társasház működése jogszabályba ütközik, ki intézkedik a törvényes működés helyreállításáról? A jegyző a jogszabályban foglaltaknak megfelelően a társasházat kötelezi a törvényes működés helyreállítására. Felhívásában megjelöli az általa feltárt jogszabálysértést, felszólítja a társasházat a törvényes működés helyreállítására, azonban a törvényes működés helyreállításának módját, az ahhoz szükséges egyes intézkedéseket tételesen nem határozza meg, arról a társasháznak kell megfelelően rendelkeznie. A társasházi közös tulajdonban álló ingatlanrész nem megfelelő karbantartása miatt keletkezett egy külön tulajdonban álló ingatlanrészben kár. Alkalmas-e ez az eljárás arra, hogy kötelezzék a társasházat a közös tulajdonban álló ingatlanrész helyreállításáról? A fent vázolt helyzet, azaz ha a társasház tevékenységével vagy mulasztásával kárt okoz az egyik albetét tulajdonosának, a tulajdonostárs és a társasház közötti polgári jogi jogvitának minősül.