Mellette Tóbiás Tibor református esperes. Kelemen Hunor, Románia miniszterelnök-helyettese, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke megkoszorúzza az aradi vértanúk vesztőhelyén álló obeliszket. Több tucat helyszínen tartottak megemlékezéseket a nemzeti gyásznap alkalmából a Felvidéken Pozsonyban a megemlékezések hagyományos helyszínén, a kecskekapui temetőben a vértanúhalált halt báró, Jeszenák János, a felvidéki ellenforradalmi csapatok ellen küzdő egységek kormánybiztosa és Rázga Pál evangélikus lelkész sírjánál délután kettőtől idézték fel a szabadságharcot és az aradi vértanúk emlékét. A hosszú évekig romló állapotban lévő síremléket három éve sikerült felújítani a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának támogatásának köszönhetően. A legnagyobb felvidéki magyar közéleti és kulturális szervezet a Csemadok Pozsonyi Városi Választmánya által szervezett rendezvényen, a szép napos időben mintegy százan vettek részt, köztük Magyarország pozsonyi külképviseletének diplomatái, a tavaly egységesült felvidéki magyar párt, a Szövetség vezetői, illetve a közélet számos szereplője is.
A rendezvény szónoka, Nagy Olivér evangélikus lelkész beszédében felidézte az aradi és a szabadságharc pozsonyi vértanúinak emlékét és történetét, majd párhuzamot vont az akkori és mai történések között. Rámutatott: úgy tűnik, az elmúlt években a nemzet magára talált, helyrebillent az egyensúly, s mindez egy olyan nemzeti kormánynak köszönhető, amely európai szinten is megállja a helyét, kiáll az elszakított területeken élőkért, és békéért kiált a szomszédban dúló háború közepette. Hozzátette: a felvidéki magyarság viszont néhány éve megfosztotta magát attól az erőtől, amellyel a hatékony érdekképviseletet bírhat, s továbbra is hiánycikk a közösségi érdekben gondolkozás, a nemzeti célok pedig alku tárgyát képezik. A szónok végül Konfuciusz szavait idézte, aki tanítványainak arra a kérdésére, hogy meddig kell még várniuk a jobbra, azt mondta: még nagyon sokáig, ha csak vártok. Forró Krisztián, a felvidéki magyar párt, a Szövetség elnöke a megemlékezésen a magyar közmédiának nyilatkozva azt mondta: a gyásznap üzenete ma a felvidéki magyarság számára az, hogy akkor különbözőféleképpen gondolkodó emberek is egy csapattá tudtak kovácsolódni, s most a közelgő helyhatósági választások előtt a felvidéki magyarságnak ugyanerre van szüksége.