Fej állítható a száron a szükséges oxigénellátás beállítása végett.
Aki ezen felháborodik, nyilván arra is rájött már, hogy ezeket a fákat kimondottan erre a célra ültetik, vagyis ha nem volna üzlet nekik, hogy kivágják és eladják, valószínűleg el sem ültetnék őket. Akinek pedig szentségtörés, hogy a fa felét kidobjuk, gondoljon arra, hogy ő is kidobja majd, az egészet, egy vagy két hét múlva, ahogy tavaly is tette, meg azelőtt. Ha ez fáj neki, vegyen cserepes fenyőt, műfát vagy fagyöngyöt, át lehet vészelni a karácsonyt azokkal is. Felni vagy nem felni Na szóval ha sikeresen szert tettünk egy kisméretű fenyőfára, kezdjünk el gondolkodni azon, miféle egyedi állvánnyal tehetnénk az idei karácsonyt felejthetetlenné. Az autómániások például készíthetnek vagy készíttethetnek maguknak karácsonyfaállványt autókerék-felniből. Elsőre bonyolultnak tűnhet, de egyszerű. Szerzünk egy kiszuperált felnit egy gumiszervizből, drótkefével eltávolítjuk róla a rozsdát, tisztára mossuk, szárazra töröljük, lefújjuk arany- vagy ezüstszínűre, a közepére a kerek nyíláshoz hegesztünk egy csövet, és ide kerül majd karácsonyfánk törzse.
Az áraik kimondottan barátiak, az üzlet legegyedibb terméke (szerintünk) a glitteres hintaló, amit 1650 forintért lehet megvásárolni. Az üveggömböket 550 és 750 forint között árulják. Aki igazán különleges karácsonyfadíszekre vágyik, és a pénzt sem sajnálja, hogy ünneplőbe öltöztesse a fenyőfát, azoknak a Gödöllői Királyi Kastély pálmaházában működő Karácsonyházat ajánljuk. Igazi kincsesbánya - hagyományos színek mellett mindig megtaláljuk az aktuális trendeknek megfelelő dekorációkat is. A feldíszített fenyőfák segítenek ötleteket adni, hogy milyen színkombinációkban gondolkodhatunk, ráadásul a fákon látható díszek mindegyike megvásárolható. A gömbökön kívül számtalan egyéb formájú díszt és figurát találunk, valamint válogathatunk az előre elkészített asztali díszek közül is. A klasszikus arany-ezüst-bordó színek mellett idén narancssárga, zöld, fehér és türkiz színekből és azok árnyalataiból választhatunk. A fehér-ezüst-barna-szürke színkombinációjú dekoráció a fagyos természetet, a deres fenyőtobozokat, a csillogó jégcsapokat idézi, lenyűgöző az összehatás.