A pálya egyébként elég lineáris (amit én nem feltétlen szeretek), de a feladatok valahogy mégis kicsit összevissza követik egymást. Összességében azt mondanám, hogy ezek nem rossz feladatok, kell keresni is meg gondolkodni és ügyeskedni, szóval ha kis fantáziával sikerül beleélnie magát az embernek (plusz nem szégyell segítséget kérni ott ahol nincs esetleg elég rávezetés egy-egy feladathoz), akkor itt is klasszul elröpül az egy óra. Az Időcsapda Azkaban pályája sohakorábban nem látott automatizált technológiával hirdeti magát - ami speciel igaz is, de mint fentebb írtam inkább a játékmester dolgát könnyíti meg (és technikai hibákra ad lehetőséget… sajnos tapasztaltam), mintsem a játékélményt javítja - nekem ugyanis tök mindegy, hogy egy effektet ember kapcsol be vagy gép, bentről ugyanaz érződik.
Ráadásul nem messze ettől a szabadulós helyszíntől, szintén a céghez tartozik a The Magic Budapest névre hallgató varázslatos kis kajálda. A sorhoz csatlakozik még a LogIQ Rooms, ahol szintén több szoba van, náluk 2018 októberében nyitott a jelenleg is üzemelő "Alkimista" pálya, ahol a bölcsek köve nyomába eredhetünk. (Egy korábbi helyben is játszható, illetve elvitelre bérelhető "Bölcsek köve nyomában" pályájuk már bezárt, írtunk a régi játékról is, de az új eléggé új, szóval külön írunk róla. ) Illetve szintén ide kapcsolódik talán a NeverLand "Mágusvizsga" pályája, ami ugyan nem a Harry Potter világra épül (bár van benne néhány apró utalás), de varázspálcákkal, sárkánytojásokkal és megannyi mágikus effekttel találkozhatunk egy egyébként remekül megkonstruált szobában. Az általam nem játszott vidéki pályák a ClubAliga "Balaton - Harry Potter", amelyet a Szobafogság üzemeltet csak nyáron (ez egy rövidített, 30 perces pálya), a CodeGame (Szeged) Harry Potter pályája, a "Varázslóiskola", és a Szabadulós Pince (Győr) Harry Potter pályája.
És bár csak egy helység, és a díszlet sincs túltolva (sima fehér falak vannak nem mágikus helyszínek, plusz ehhez néhány díszlet), annyira lekötöttek a feladatok, hogy egy percre sem zökkentem ki a varázslatos szerepemből. Nálam nagyjából itt van a határvonal, ezt a három szobát tudom leginkább ajánlani, aztán pedig a lentebbi részletes elemzés alapján mindenki kiválaszthatja a neki legmegfelelőbbet ha nem fér bele, hogy hármat is játsszon. A Magic Escape már nem üzemelő Hard pályája, sajnos szerintem nem sikerült túl jól, így egyetértek a tulajdonosok döntésével, hogy ezt bezárták. A feladatok (amik az 'alap' pályán sem voltak különösebben ötletesek), a 'hard' még inkább egysíkúvá válnak és sokszor inkább bosszantóak a random elrejtett tárgyak. És azt az egy-két jó ötletet, ami volt benne átmentették a megújult Magic Escape pályájukba, szóval szerintem senkinek sem kell bánkódnia, hogy nem ezt a verziót próbálja ki. Az Időcsapda első Harry Potter nyomában szobája is még a játszható / élvezhető kategória nálam, szóval ha épp úgy adódik (vagy a többit már kijátszottátok), akkor erre is lehet menni.
Összességében mondjuk ez nem sok feladat 75 percre, de mindegyikkel annyi idő elmegy, hogy kitölti a keretet. Csak az a baj, hogy az elmenő idő sokszor frusztráció és sikertelen próbálkozás, szóval a végén egy kicsit ilyen "na végre, hogy kijutottam" érzésem volt. De, itt is van egy de! Az előző pályához hasonlóan ez is népszerű, ami bizonyára nem véletlen, könnyen lehet, hogy vannak csapatok akiknek teljesen más jön be, mint nekem. Ezért csak annyit tudok tanácsolni, nézzétek meg, ami pro és kontra írtam, és döntsetek magatok, hogy titeket zavarna-e, ami engem zavart, mert ha nem, akkor könnyen lehet, hogy egy nagyon kellemes szabadulás vár rátok ezen a helyen! A néhai Szobafogság cég az egyik első volt, aki szabadulószobákat nyitott, de sajnos mára már teljesen bezárt. Rejtélyek Roxfortban pályája mondjuk nem tartozott a kedvenceink közé, logikázós és keresős feladatokból állt, igazából voltak benne jó ötletek, csak éppen többnél is azt éreztem, hogy nincs rendesen beépítve (az amúgy sem túl gazdagon kialakított szobába), illetve volt egy-kettő ahol nem volt elég a szobában lévő rávezetés - de miután a játékmester megadta azt a pár rávezetést, utána meg már gyorsan lehetett végezni.