– kérdezte a tömeget. "A bitcoin mindig is a világ legbecsületesebb piaca volt, a leghatékonyabb piac". Thiel a továbbiakban rámutatott, hogy "ma a világ összes aranya 12 billió dollárt ér, míg a globális részvények 115 billió dollárt. 1980-ban az arány egy az egyhez volt, a világ összes aranya és a globális részvények értéke megegyezett, 2, 5 billió dollár volt". Az infláció azonban most olyan magas, mint az 1970-es évek végén volt, tehát Thiel szerint a részvények az ellenség, a bitcoin pedig a megfelelő befektetés. Megemlítette a dollár hegemóniáját is sőt, a dollár digitalizációjának lehetőségét is. A teljes cikk itt folytatódik. Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!
Köszi a választ, én is gondoltam erre, hogy maga a webshop csak akkor szedi le, ha valóban feladják, mert pl. ha még sincs nekik, akkor meg lehet megnyugodtam. LACyCA59(újonc) Ügítséget kérnék!! A gondom az, hogy dec. 24-én rendeltem egy terméket az e-bay-ról, Paypal fizetéssel. A számlámról le is ment az összeg, de ma kaptam emailt az eladótól, hogy Neki nem érkezett meg a számlájára, ezért visszalépett a tranzakciótóyenkór van mód arra, hogy viszontlássam a pénzemet??? Előre is köszönök bárkitől érdemleges választ!!!!! Üdv A PayPal History menüben be tudod azonosítani, hogy pontosan milyen címre ment a pénz, sőt akár egy screenshot képében be is mutathatod az eladónak, hogy nézzen már szét vábbi információk: [link] Vagyis a másik topiknál az összefoglaló kinyitása. na most csináltam egy rendelést megint a német cimemre a magyar paypallel. elfogadta az a e-mail cimet. várom a csomagot! amúgy ha vkinek van vmi problémája/kérdése, érdemes felhívni a PayPalt. Én van, hogy telefonálok nekik, azonnal felveszik, nincs várakozás és korrekt ügyintézőik vannak.
A paranoiára meg:Tehát ez attól hogy virtuális bankszámla nem érdemes kamuzgatni. utána az összegyűlt pénzt egy másik, élő, bankkártyához (és számlához) kötött paypal accra küldené tovább. A paypalt alapvetően pénzküldésre találták ki, mert az ingyenes. Nagyobb tételek fogadása nagyobb jutalék levonással is jár. Főleg premier account esetén, mert personallal nem fogsz tudni 5 jegyű összeget fogadni ez is biztos. (de legalább is több mint valószínű)Ahányszor továbbküldöd a pénzt, annyiszor illeti jutalék a paypalt. Szóval ez is "marha jó" ötlet. Winner_hun 1. A kártyán nincs limit? 2. Megerősítetted a kártyát? Verified lett? Mert ha nem, akkor van még egy 100 dolláros havi (? ) limit, csak annyit költhetsz. ► "Kicsit olyan webcaritas" ◄ ヅ dim dim 1. A kártyán nincs limit? Van. De amit költöttem volna róla, bőven a limit alatt volt. A negyede se volt. Megerősítetted a kártyát? Verified lett? Mert ha nem, akkor van még egy 100 dolláros havi (? ) limit, csak annyit kö Verified terméóval nem lettem semmivel se okosabb.
The notifying parties do however expect that their competitors, such as Google and PayPal, will offer these services to consumers across multiple countries (11) and would therefore be active on a global basis. " tulajdonképpen egy anonim Paypal. " It's basically an anonymous PayPal. A PayPal támogatása megszűnt. PayPal is no longer supported. Az Apple más fizetési módokat is kínál (így például a Paypalt), azonban ezek országonként elérőek. Apple also offers other payment methods (like PayPal), which differ from country to country. Paypalon küldd el a pénzem, és mind a tiéd. You send my payment to Paypal, and it's all yours. A tegnap letartóztatott embereket a PayPal oldal megtámadásával vádolják, amiért az leállította a kifizetéseket a WikiLeaksnek. The people arrested yesterday, were suspected of attacking PayPal's website, after the company shut off payments to WikiLeaks. Ezenfelül arra vonatkozóan, hogy műszakilag lehetséges-e, hogy a mobilhálózat-üzemeltetők megakadályozzanak egy fogyasztót abban, hogy 3G vagy Wi-Fi kapcsolat segítségével alkalmazás-áruházból (mint például a Google Play vagy az iTunes) alkalmazásokat töltsenek le (például a PayPalból), több válaszadó is azt állította, hogy ez nem lehetséges.
Ez sem tűnik rossznak, ha olyan a kinti bank szolgáltatása, hogy külföldön is lehet ingyen felvenni vele. DJosef Üdv urak! Be lehet valahol állítani azt, hogy ha vásárolok akkor az átváltást ne a PP hanem a bankom árfolyama szerint történjen? Forget about it Surda- 23-án vettem gearbesten egy rádiót. 29, 88 $ az ára, 290 volt a dollár. Átváltás beállítva arra, hogy a bank váltson, ne paypal, erre ma látom, hogy levont 8882 forintott, azaz 297, 25 ben váltotta a dollárt. A számlán euró van feltüntetve és az van átszámolva forintra. (314-)Ez hogy van? Tényleg teljesen kiszámíthatatlan, hogy mennyit fogok fizetni? "Ha kicsi a tét, a kedvem sötét! " szimi57 Kösz, erre számitottam. Arra gondoltam, hogy van-e esetleg a rendszerben átváltási lehetöség. Nagy hülyeség? A MOSOLY egy olyan vezeték nélküli kapcsolat, amely nem igényel külső áramforrást. Agroman pont azt írta hogy van a Paypal-n átváltási lehetőség, de amit írtál az nem a Paypal-től függ, hanem a bankodtól, és ott bizony nincs ilyen lehetőség: Forintos számláról tudok EUR utalni a PP-re?
2022. április 09. 12:11GazdaságCasey Carillo, a Bitcoin Magazine munkatársa nemrég úgy fogalmazott: "úgy tűnik, kevés olyan ember van, aki olyan ellentmondásos reakciókat vált ki a bitcoin közösségben, mint Peter Thiel. Szeretjük vagy utáljuk, de ő egy kivételesen befolyásos egyéniség a modern pénzügyekben és a technológiában, és amikor bejelentették, hogy beszédet tart a Bitcoin 2022-n Miamiban, sokan kíváncsiak voltak, mit fog mondani". Korábban Thiel, a PayPal társalapítója – aki ma Michael Saylorral és Cathy Wooddal a Bitcoin csúcstalálkozó fénypontja volt – azt mondta: "Csak bitcoint kell venned", majd hozzátette: "A bitcoin 66 000 dollár. Felfelé fog menni? Talán … De az biztos, hogy ez azt mutatja, hogy a központi bankok teljes csődjének pillanatában vagyunk" - idézi a Ez az, amit a bitcoinhívók már évek óta hangoztatnak – az árfolyam rövid távon nem számít, hiszen a decentralizált valuta emelkedése a monetáris status quo iránti bizalom csökkenéséről tanúskodik, különösen most, hogy a Bretton Woods III.
It's not that we'll mistake them for the truth. The real danger is that if we hear enough lies, then we no longer recognize the truth at all. Szintén diák (OTP Junior Max Visa Electron) és én már megtudtam csinálni szóval Verified a kártyám. Jhonny06 Figyelj, egy egyszeri, kb. 30-40 dolláros átutalásról lenne szó, tehát nem különösebben érdekel az a párszáz vagy hány forint. A lényeg, hogy verified bankkártya nélkül is ki tudjam fizetni a cuccot és bár a kérdésemre még mindig nem jött válasz, de ezekután azt gondolom akkor, hogy ez lehetséges, tényleg csak ennyit szerettem volna vásárolok naponta a PayPay-ról, ez is csak egy kivételes alkalom. KMan az accountom verified. Az addressem unverified. Az accountommel semmi baj sincs, van hozzaadva genuine bankkartya. van a bankkartyan is penzem es a paypalban is van top up-olva. nem gyagi bank (OTP) Csak a balekok alszanak [SAS] Persze de az OTP olyan szempontból gagyi, hogy nincs kártyatörténet. Mikor én hozzáadtam a kártyámat meg 400 Ft-ot vonogattak én azonnal láttam netbankban is azt a bizonyos 4 jegyűt nem kellett rá napokat várni, gyakorlatilag 3 perc alatt megcsináltam az egészet, a verified-ot még korábban (szóval az nem zavart be).
Laca 012 Köszi! Nos megvolt a regisztráció, levont 1Ft-ot, aztán beregisztráltam a kártyát és levett még 400forintot. Azt írja, most már "Verified" vagyok. Unikredites csajszi azt mondta nem kell külön visszavenni a limitet, mert be tudja állítani, hogy 1óra múlva önműködően visszaáll jól olvastam emlegettek itt vmi 14napos kivárást, amíg nem tudok vásárolni. Az él még, vagy ezzel, hogy e-mail cím és kártyaellenőrzés megtörtént akár már vásárolhatok is? De tudná. Azt a mást pedig úgy hívják, hogy Unicredit. Ne izgass! Volt már rá példa??? Ha már verifiednak mutatja az accountodat, akkor igen. lehet-e bankszámla nélkül paypal accountot csinálni? Igen lehet. De bankkártya nélkül nem lehet az account státusza verified (legalább is ha Hungary lett megadva a regnél). Így viszont korlátozva lesz a fogadható pénz mennyiségadni szeretne a készítő oda pénzt, de a nevét, címét és egyéb valódi elérhetőségét nem szeretné még ennyire se nyilvánossá lehet kamuzni. Illetve lehet csak akkor magadat szopatod.
"Mi a gond? Nem megfelelő ez a kártya? Illetve először banki utalásra gondoltam, de az sem jó. Mindenhol azt olvasom a top up opciót válasszam ki, de nálam nincs ilyen. Mit tegyek? elmondom az en esetemet:ebay-en amazon utalvanyt adtam el. a kodot az ebay-es levelezesben kuldtem el a nap mulva jott a paypaltol egy level hogy a penzt lefoglaltak es igazoljam, hogy teljesitettem. elkuldtem az ebayes elvelezest, datumot, level sorszamot, stb. mindent. 1 het mulva megszuletett a verdikt, hogy nem tudtam igazolni es papa penz, papa utalvany. a vevorol kesobb kiderult, hogy egy lopott accal vegig vasarolta az osszes amazonos utalvanyt es mindenkire claimet inditott paypalon keresztul. 1 honapig naponta b**tattam a paypalt azoknak a neveivel akik eladdig nyomtak a negativot a vasarlonak csalas miatt. a paypal leszarta. tobb mint 1 tucat eladot vert at, es az en 25$-os utalvanyommal meg olcson megusztam mert volt akit 500$-al karositott meg. Hintalow(senior tag) Hová töltöttél fel pénzt? a bankszámládra?