Néhány forgatókönyvemet a Filmgyárban valósították meg, a többit a tévében. Megismerkedhettem remek dramaturgokkal, mindenekelőtt Lehel Judittal, Semsey Jenővel, Liszkay Tamással, Békés Józseffel. Első filmemet Fábry Zoltán rendezte, aki később egyik színdarabomat is (Töltsön egy estét a Fehér Rózsában) színpadra vitte, második munkámat pedig Gertler Viktorral rendezte. Legnagyobb sikeremet Bácskai Lauró Istvánnak köszönhetem (Gyula vitéz télen-nyáron), forgatókönyveimet a televízióban olyan rendezők valósították meg, mint Mihályfy Sándor, Gaál Albert, Félix László, Horváth Ádám, Horváth Tibor, Bánki Iván, Várkonyi Gábor, Gát György, Zilahy Tamás, Kenyeres Gábor. Néhány tévésorozat elkészítésében is szerepet vállaltam, alapító forgatókönyvírója voltam (Miskolczi Miklóssal és Szabó Györggyel) a Szomszédoknak, tizenhárom részt írtam a Lindából, hat részt (Ungvári Tamással) a Kémeriből. Harmincöt részen keresztül fő dramaturgja voltam a 7-es csatorna és a százhatvan részes Űrgammák című sorozatnak.
A szállásoknál is egyre többen áraznak dinamikusan az egyéni utazóknak, elő- és utóidényben általában a last minute foglalás a nyerő, csúcsszezonban azonban ezzel jól rá lehet fázni. Kisebb görög szigeteken már tavaly is telt ház volt, és a nagyokon is elszálltak az árak júliustókkora bukta, ha le kell mondjak az utazásról? Mindenkivel előfordulhat, hogy mégsem tud utazni, nagyon nem mindegy, hogy ez mekkora anyagi veszteséggel jár. Szervezett utazásnál jellemzően van útlemondási biztosítás a csomagokban, de fontos pontosan megnézni, hogy milyen feltételek mellett térítenek. Külön díjért extra biztosítások is elérhetők, ezekkel akár két–három héttel a tervezett indulás előtt lemondható az út úgy, hogy a teljes ár visszajár, vagy átfoglalhatunk má magunknak szervezzük a nyaralást, a szállásokkal kapcsolatosan viszonylag egyszerű a helyzet: célszerű lemondhatót foglalni. A covid idején lényegében mindenki kénytelen volt rugalmas feltételeket biztosítani, de ahogy jön vissza a piac, a szállásadók egyre inkább megtehetik, hogy szigorítanak, illetve jóval magasabb árat hirdetnek a lemondható, nem előre fizetős, rugalmas opció külön csúnya történet volt, hogy Horvátországban a szállásadók kezdték visszamondani a foglalásokat, amikor kiderült, hogy last minute drágábban tudják kiadni az apartmanjaikat német turistáknak, mint amennyiért például magyarok foglalták ezeket hónapokkal korábban, rossz járványhelyzetben.
Ezután odahívott bennünket. Mi leguggoltunk körben és figyeltünk. A tanító bácsi meglökte a tűt, amely kétszer-háromszor körbefordult, majd lassított és megállt. Szó nélkül, feszülten figyeltük a kísérletet. Ezután ismét meglökte a tű fokát, a tű ismét körözött néhányat, és beállt ugyanabba az irányba. Na látjátok mondta a tanító bácsi, itt egy titkos erő húzódik észak dél irányba, s a tudomány feladata az, hogy a természet efféle titkos erőit kutassa. Ezután Deli József olyan szépen beszélt a tudományról, hogy a tanítás után, amikor hazaértem és ettem valamit, folytonosan az motoszkált bennem, hogy kellene szereznem valamilyen tudományos könyvet. A testvéreim éppen deleltek, a tanya csendes volt. Ahogy tűnődtem magamban, a tekintetem az udvaron a falhoz támasztott biciklikre esett, s máris felötlött bennem a gondolat: be kell bicikliznem Kerekegyházára, a vegyeskereskedésbe, hátha találok ott egy tudományos könyvet. Magamhoz vettem régóta kuporgatott néhány forintomat, biciklire pattantam, s a mintegy tíz kilométerre fekvő faluba karikáztam.
Ezért célszerű rákérdezni a szállásadónál, hogy minden rendben van-e, ha pedig lemondja, főleg ha értesítés nélkül, nem árt jelezni ezt a közvetítő cégnél. Ami a repülőjegyeket illeti, a járvány idején majdnem az összes légitársaság ingyen adott rugalmasságot az alap-, tehát legolcsóbb jegykategóriához, ezek a kedvezmények – általában ingyenes átfoglalásról volt szó, nem a pénz visszaadásáról – azonban kezdenek kifutni. Egyéni döntés, hogy az olcsó, de nem módosítható jegyet vesszük, és bukjuk az árát, ha nem utazunk, vagy a drágább, módosítható jegytípusra szavazunk – esetleg kiegészítő szolgáltatásként vesszük meg a jegyhez foglaláskor a rugalmasságot. Drágább jegynél egyébként a módosítás díja kisebb költség lehet, mint bukni a jegyet és újat vásárolni. Mennyi készpénzt vigyek, és hol váltsak? Ebben a műfajban kevés a változás az utolsó covid előtti évhez képest, talán az a legfontosabb, hogy a bankkártya-elfogadás szinte teljessé vált a mediterrán régióban is szinte mindenhol. Vannak viszont még kivételek, Görögországban például leginkább fagylaltozóknál, néhol, kisebb szigeteken a pékségekben.
Kuglibábokat állítgattam; újra beteg lettem. Nyolcadikos koromban egy osztálytársam kiverte elöl a fogaimat, éppen amikor kezdtem arra gondolni, hogy hátha színész lehetnék. A pécsi Nagy Lajos Gimnáziumban érettségiztem. 55 őszén végigbarangoltam a Balaton-felvidéket Geiger Müller-számlálóval a nyakamban. Nem találtam semmit. A főiskolán egyszer valaki feldúlta a kollégiumi klubot (függöny letépve, rádió a földön, székek felborogatva, hamutartók kiborítva). Akkoriban, ha valaki kollégista éjfél után jött haza, ezt a tényt rögzítenie kellett a portán egy füzetbe(n). Én és egy bolgár operatőrhallgató voltunk a későn jövők. A bolgár fiú alibit igazolt, én azonban nem tudtam mit mondani. Megindult ellenem valami számonkérés, de azon kívül, hogy nem én tettem, védekezésül más nem jutott eszembe. Közben szép lassan kezdtem már magamra gyanakodni, hogy hátha valamiféle, általam eddig nem tapasztalt önkívületi állapotba estem, és kilépve önmagamból valahogy mégiscsak összetörtem azt a klubot, ahova az éjjel be se léptem.
Amennyit az első foglalási oldalon, az első keresésnél látunk, annyiért valóban el is tudunk utazni. Igaz, csak akkor, ha például beférünk egy olyan pici csomagba, ami elfér az ülés alatt. Az elmúlt években a légitársaságok rámentek az egyéb bevételeik növelésére, és sűrűn emelték a csomagdíjaikat. A fapadosok dinamikussá is tették az árazást, minden járatra más és más összeget kell fizetni a csomagért, és ezt csak akkor látja az utas, amikor foglalás közben eljut a csomagopcióig. A csúcsszezonban egy mezei csomag feladása vagy akár csak egy normál méretű poggyász gépre vitele drágább lehet a repjegynél, nem ritkán 10–15 ezer forintos tételekről van szó. A két ultrafapados, a Ryanair és a Wizz Air emellett azért is pénzt kér, hogy az utasok a gépen egymás mellé ülhessenek – aki nem fizet, azt a lehető legjobban szétülteti a helyosztó algoritmus. A szervezett utaztatók ugyanakkor úgy áraznak, hogy a csomagban megfizettetik ezeket a szolgáltatásokat akkor is, ha épp az utasnak nem lenne szüksége rájuk, vagy épp nem mindenki szeretne feladni egy nagy csomagot.
Közösségimédia-sütik listája: act c_user datr locale presence sb spin wd x-src xs urlgen csrftoken ds_user_id 1 hónap ig_cb ig_did 10 év mid rur sessionid shbid 7 nap shbts VISITOR_INFO1_LIVE SSID SID SIDCC SAPISID PREF LOGIN_INFO HSID GPS YSC CONSENT APISID __Secure-xxx A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak: Google Analytics: Google Adwords: Google Adsense: Facebook: Twitter: A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft.
Csupa hétköznapi esemény látható a képeken, amelyek ilyen címeket viselnek: A miskolczi pályaudvaron, Vonatra várva, Kockakövek között. Vajon miért érdekes mindez? – kérdezhetnénk. Hiszen ebben éltünk a hetvenes-nyolcvanas években, érdemes volt lefényképezni ezt? A dokumentálás miatt mindenképpen. S aztán meg egy ember élete, története, hétköznapjai és ünnepei mindenképpen érdekesek számunkra ma is. A fővárosban munkásként megélt hétköznapok képei a Munkában, Pesten című szekcióban kaptak helyet. A falusi emberré "visszaváltozott", hétvégi Skarbit András életébe pedig A gazda, Tiszaeszláron címet viselő szekcióban nyerhetünk bepillantást. Skarbit András huszonöt éven át dolgozott a Fővárosi Gázműveknél, s ingázott Tiszaeszlár és Budapest között. 1986-ban ment nyugdíjba. 1999-ben, hetvennégy éves korában halt meg. Felesége, Erzsike 2013 végén hunyt el. Mindketten a tiszaeszlári temetőben nyugszanak. Házuk azóta üresen áll. Korniss nyughatatlan fotográfus. Élményeit folyamatosan rögzíti, lendületesen dolgozik ma is.
Amikor a bölcsészkaron a KISZ szervezése kezdődött, Engel Pál barátommal azt javasoltuk, hogy az ókori történelem politikai gazdaságtanával foglalkozzunk majd, ezt határozottan elutasították, így mi végig kimaradtunk belőle. Évfolyamunk többségét katonának sem hívták be soha. Egy évet töltöttem a Magyar Helikon Könyvkiadóban, hivatali munkám egy része a Balzac-összes szemleívének olvasása volt: jó kiadói gyakorlat, jó olvasmány. Azután Dobrovits Aladár meghívott az ókori keleti törté- 95 neti tanszékre tanársegédnek (1962). Az idei a 45. egyetemi tanévem, köztük többet külföldi egyetemen abszolváltam mint vendégprofesszor vagy ösztöndíjas. Szerencsés körülmények összejátszása folytán sikerült megalapítanom, először Magyarországon, az assziriológia szakot, majd, még szerencsésebb körülmények között, már mint egyetemi tanár, amely rang talán az egyetlen formális ambícióm volt, a hebraisztika szakot is. Ez utóbbinak határozottan zsidó arculatot akartam szabni, a judaisztikát is beleértve: zsidó nézőpontból tanítani a zsidó hagyományt.
Történt ugyanis, hogy a harmincas évek legvégén elkezdtek felbukkanni Magyarországon is az úgynevezett dagerrotipisták, akik egy akkor forradalmi tudományos eljárást használtak: fényt eresztettek speciális lencserendszereken keresztül kémiai eljárással érzékennyé tett, ezüstözött rézlemezre, amelyen, ha legalább negyed (de inkább fél) órán keresztül érte az a bizonyos fény, előbukkant a lencsék által látható kép. Ez a varázslat kapta aztán a fotográfia nevet. Jellemző volt, hogy művelői eleinte inkább kísérletező kedvű tudósok és mérnökök voltak, mint művészek és üzletemberek. Dagerrotípia Petőfi Sándorról Bár már 1840 júniusában is bemutattak három ilyen dagerrotípiát (tehát fotót), ezek témája és sorsa ismeretlen. Ezen év augusztusában azonban nagyszabású eseményt hirdetett Vállas Antal mérnök, matematikus akadémikus: a Nemzeti Kaszinó Dunára néző erkélyére állította drága, Párizsból hozatott felszerelését, és az egybegyűltek szeme láttára készítette el dagerrotípiáját a Dunáról és a királyi várról.