A cég P. Krisztina nevén van, vele akkor futottunk össze véletlenül, amikor a polgármestert kerestük a házánál, és ugyan Almási Katalin épp nem volt otthon, a kapuhoz P. Krisztina jött ki a házból, aki a helybeliek szerint közeli ismerőse a polgármesternek. X6-os BMW mellett dekázgatnak a szegény gyerekekA polgármestert nemcsak otthon, hanem az általa igazgatott iskolában is kerestük. Biriben többen is azt mondták, onnan fogjuk tudni, hogy ott van, ha az iskola mellett látunk egy X6-os BMW-t, ugyanis Almási Katalin azzal jár. Ahogy odaértünk, először a focipályáról kiguruló labdáért szaladó, majd azzal dekázgató kisfiúkat láttuk meg, de nem volt nehéz észrevenni mellettük a hófehér autót iskolában odavezettek ahhoz a tanári szobához, ahol az igazgatónő volt, aki amikor meglátott, becsukatta az ajtót, és kiküldött maga helyett egy embert, aki közölte, hogy Almási Katalin nem akar nyilatkozni. Szálku Istvánt telefonon értük el, de ő sem kívánt nyilatkozni. Korábban a Le Til-lel kapcsolatban ügyvédjén keresztül azt írta az RTL-nek, hogy a pályázat előírásait minden tekintetben betartották, a támogatással határidőre elszámoltak.
Ezen az előre megadott helyszínen aztán beült mellénk az autóba, hogy ne a nyílt színen társalogjunk. "Én is függök a polgármestertől" – kezdte a mondandóját, majd úgy folytatta: "nagyon sokáig a Fidesz szekerét toltam, de már hányingerem van az egésztől". Előző beszélgetőtársunkat erősítve azt mesélte, hogy a környéken "néhány ember" hálózatszerűen működik együtt, és elég sok dolgot ők irányítanak, amiből pénzt lehet csinálni, a különböző pályázatokra például nagyon ráfeküdtek. Aki nem akadékoskodik, az különböző előnyökben részesülhet, van, aki földet bérelhet olcsón, van, aki a piacot működtetheti (ezzel talán arra célozhatott, hogy a piac üzemeltetője önkormányzati képviselő), "másnak meg helyi védelemben részesítik az épületét", sorolta tovább, mint ahogy például a Le Til kúria esetében is tették. "Ezek itt úgy működnek, mint azok ott odafent. Pedig csak egy kis szaros faluról van szó"- mondta. A polgármesteren és a fián, Szálku Istvánon kívül megemlítette még Cs. Tamást, Szálku ismerősét is.
2 éve · Forrás: Szabolcs Online#Helyi kultúra#Kultúra#Nagykálló híreiKapcsolódóHelyi kultúra·10 hónapjaÉletképek egy mezőváros évszázadaibólHelyi közélet·11 hónapjaAz '56-os hősökre emlékeznekHelyi kultúra·1 éveA legszebb őszi dekort díjazzákHelyi kultúra·1 éveItthon, együtt, közösen: értékmentő programokHelyi közélet·1 éveKemencés fesztivál lesz Harangodon
ESKÜVŐ TREND 41 MIÉRT ÉPPEN EZ A NŐ? 42 ESKÜVŐ TREND Amal Alamuddin laza farmer-póló-kardigán szettben érkezett meg Milánóba, a vállán egy Stella McCartney feliratú ruhazsák volt, menyasszonyként pedig Oscar de la Renta csipkeruhában mondta ki a boldogító igent. A vőlegény Giorgio Armanit választott a jeles alkalomra. De miért éppen ezt a nőt? trend ikon Ha az emberi jogi ügyeknek lenne trendi mércéje, akkor Alamuddin elmondhatná magáról, hogy valóban a legmenőbb ügyekhez volt köze. Csak 37 éves! Clooney ebben a korban csupán a Vészhelyzetet tette le az asztalra... A színész új kapcsolatáról szóló híradások eleinte abban merültek ki, hogy kedvese milyen boszorkányos módszerrel fogta meg Hollywood legkívánatosabb szupersztárját. Közben Amal ügyesen elérte, hogy ugyanabban a cikkben szerepeljen a csinos ruhája és a szudáni erőszak kérdése. NEM, NEM! CSAK NEKI IGEN! Amal Alamuddin szupersztársága elsőre nehezen volt lefordítható Clooney hollywoodi mérce szerinti ismertségére. A Slate nevű magazin ekkor tett egy nagy szívességet, és közölt egy cikket a következő címmel: Eljegyezték a londoni emberi jogi ügyvédet, Amal Alamuddint.
Az esküvőket szervező Le Til Art Kft. fő tevékenysége egyébként a közösségi, társadalmi tevékenység, és egészen 2020 májusáig közhasznú nonprofit vállalkozásként működött. Miközben a kúriában pörögnek a bulik, Biri vezetése remekül hozza a fideszes, keresztény-konzervatív vonalat. Idén nyáron Trianonról is megemlékeztek, bizarr módon egy hordóban gyújtott őrlánggal. Almási Katalin és fia két évvel ezelőtt meghatottan beszéltek róla, mekkora öröm számukra, hogy Biri végre idősbarát település lett, az önkormányzati lap pedig lapszámról lapszámra felmondja a kormányzati propagandát. Az ügyben kerestük a polgármestert, aki a kúria rendezvényszervezőjéhez irányított, és Szálku Istvánt is. Ő azt mondta, szoktak gyerekeket táboroztatni, és különben is egy kifutott pályázatról van szó. Szerettük volna tudni, hogy mikor, milyen turnusokban, honnan érkeznek a Le Til Kúriába a gyerekek, azt ígérte, emailben küldi el válaszait és a beszámolókat, de az általunk megadott határidőig ez nem történt meg.
Simon szerint csak "a leegyszerűsítő narratíva" az oka, hogy Biri az uniós lopások és a fideszes luxusurizálások közös iskolapéldájává vá ezt nemrég Cseh Katalin momentumos uniós képviselőtől megtudtuk, EU-s vizsgálat jöhet a szabolcsi luxuskastély ügyében. Nos, ezt a videóklippet nyugodtan lehet csatolni a vizsgálati anyagokhoz szemléltetésként, hisz nem csak a luxusmedencés külső részek láthatóak, de a fülledt erotikát árasztó fideszbarokk belső is, amit elnézve jobb is, hogy nem járt ott még egy gyerek se. (Kiemelt kép forrása: YouTube - DR BRS x T. Danny x KKevin x Monkeyneck feat. Király Linda - Juanita)